Ah, mindenáron, hét határon,
nagy batárról álmodozva, ha,
át se látod, ki sem hallod már.
A határaidat nem érzékeled,
a gondolkodó agyad,
nem tud dönteni.
Átbillentél,
onnan nézed,
leragadtál.
Csőlátásban
élve, hinnye,
lehet azt hinni,
más nem láthatja át.
Ah, túlhaladt már, a
„gyors pörgésű”,
valóságos Világ.
Tanulj meg élni,
„most”, a
fogalmát,
3-9 hónap,
távolságnak
látom, azt a.
Ismerd meg,
a saját sorsodat és
ne, másokat, hibáztassál.
Érvelj, ne vitatkozzál, hinnye.
Megelőzés, alkalmazkodás, a
„mindenáron”, túl szélesben,
átlátni, térlátással sem lehet.
Alázat nélkül, az sem megy.
Mindannyian, apró, fontos,
porszemek vagyunk, nem
különb és nem fontosabb,
senki sorsa, a többinél.
Ha, nem tanulsz meg,
alkalmazkodni, ah,
a saját sorsod,
kiteljesedése
helyett, jöhet, a
kiüresedés, hinnye.
Úgy már nem hatsz,
amikor azt hiszed,
minden rendben van,
már le is maradtál.
A sorsod mutatja,
mikor vagy révben.
Nézz szét, látod,
minden, kihat,
mindenre és
minden
érintettre, ah.
Tisztelettel élj,
körforgásban
maradva, lépkedj.
Tanulj, hogy fejlődj,
nézd meg, a másik
oldaláról is, azokat.
Van-e dolgod, most,
összefüggésében, látod-e,
anélkül és mindenáron, az út,
nem ér véget, mások döntenek.
Hiszen, megérintődtek közben.
Minden, mindenre és minden,
az abban érintettre hat, íme,
egy reggeli „bocsánat”.
Magyarországról,
Paks, Vadász u.59.
a HergálHázból,
szeretettel, Julamami