Látod, látod, majd szánod bánod…2020.07.18. https://julamami.com

Egy napon megrajzoltam, amit addigra összefüggésében láttam.

Megértettem miért fontos, hogy tudjak alkalmazkodni ahhoz az

 oldalhoz,  amit át nem láthatok, nem pénzben gazdag vagyok.

A tudásomat eladom, hogy tudjam mit jelent az, amikor már

felnőtten, a racionális oldalnak az aktuális folyamatait értem.

Ne várja senki tőlem, hogy az effajta sikereimet ne éljem  meg.

Megalkottam, jól működik, csupán egy ehhez értő emberséges

üzletember szükséges még és tudhatnának róla sokan, létezik.

A tapasztalatból összegződött tudás, az maga a valóság,

ha helytelenül gondolod, mivel van rálátásod,

 lehetne azt is, hogy a

mások tudása

által gazdagodjál.

Mivel nem gondolnak rá,

ők maguk nem tennének olyat,

hát száguldozhatsz a mások tudása által.

Úgy sem kontrollálja azt senki, nem fogják azt

feltételezni, hogy milyen a módja annak. Ha vannak

akik abban nőttek, a módját látják annak, kihasználhatnak.

A belső tartást és emberséges méltóságunkat hoztuk azzal,

hogy megszülettünk, a folyamatos tanulás mellett jól jön a

tapasztalása annak, hogy saját tudássá válhasson mindaz.

Egyébként csak összecsipegetve lehetne haladni egy

olyan úton, ami mások számára már adott is lett.

Mindenki hozott saját sikert a tehetségéhez.

Hiszen aközben, hogy odáig eljutottak,

a feladatoknak a jó megoldásával

emberesedtek, tudást adott az.

A saját tapasztalt, tanult

tudásodat, összegezve

kiemelkedhetnél oda,

ahol a legjobb neked.

Ilyen virágot sokat

festettem, oda adtam

ahol jó helyen van.

Az élet élni szeret, hát éljen a szeretet. Julamami

Igen, tudom, nem

engedik be azt

amit feltaláltam,

a saját Hazánkba.

Az is lehet, hogy

majd megtesz egy

hosszú, vagy rövid

utat és visszajön és

más által beengedik.

Minek fordítanának

energiát arra, hogy

a saját Hazánkban

feltaláltakról tudjanak, ah.

Amikor nincs olyan emberséges

aki azt vállalná, mert már felismeri

ezek által, azt, ami jót tenne a Hazánknak.

Inkább köré kerekítenek sok mondvacsináltat,

az lesz a látszat, hogy sokan vannak, hát miért

pont azt választanák ki, a katyvaszból, ha nem

szükséges érteni is ahhoz, amit felvállaltak.

Na ide jól illik a jó öreg bocsánatot kérek,

uram Isten hova jutottunk, ahelyett,

hogy arra igényesen oktathatnám.

Hiszen a belső tartást hozzuk,

van akiben megmarad az. S

 vannak, akik a könnyebb

úton, a gyors gazdagság

érdekében csak aratnak.

Az idén bebizonyosodik

minden, amit nem építően

használtak, visszarendeződik.

Bocsánat csak a valóságról írok,

amit 26 éve tapasztalva átlátok.

Ami úgy néz ki, hogy lehet, azt talán

előtte mérlegelni is lehetne, ugyan hova

vezet, mibe vinne bele, a valóságtól eltérve.

Szabad-e akkor is,  ha úgy vállaltad, hogy

át nem láthattad, meg nem tanultad.

A lelkesítésnek az energiája úgy

van már meg sokakban,

hogy tovább nem léptek, szinte

már el is hiszik, amihez nem értenek.

Hinnye már, megint bocsánatot kérek.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel. Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy