Az önbecsülés… 2016.11.03. https://julamami.com

_MG_5596
H. Nagy Júlia néven  gyakoroltam hosszú évekig a hivatásomat. Felfedeztem valami fontosat, a generációs jeleket, feladatokat. Julamami a védjegye. Kívül vagyok,  nem pályázhatok, 22 éve sorsokat olvasok, elemzek,  oktatok alázattal vagyok. Ide teremtettem a szépet és a sok jót, innen várnám ugyanazt a minőséget, mint lehetőséget. Tiszteletem. Julamami

 

Az önbecsülés abból is ered, ha tisztelettel

vagy akkor is, ha a másik nem mindenben

érthet egyet veled.

Még időben legyen a

megelőzés, megelőzés…

Felépítenéd, szerinted és

te az életedet, hogy oda

is elérjél, ahol a sorsod,

a generációs feladatod.

Változatos, szép színes,

amit az Isten teremtett,

nem sablonos lett a műve.

Azok akik kiteljesedhettek,

abban amit feladatul hoztak,

azoknak, valószínűleg segíteni

kellene. A jókat, ne rekedjenek

meg, amíg tudtam én ezt tettem.

A sanyargattatásaimnak kelletlen,

közepében is erősödött az énem, s

a lelkem, átgondolja azt is az agyam,

 kinél van érdemtelen a mások kulcsa.

Ők meg tán tudatosan és teljesen,

lefedtek és elzártak a pénztől,

tehetségeket, akik gazdagok

az emberies énjük által, de

kiszolgáltatva nekik vagyunk.

Az észrevétlen, az igazi értékek

nélküli semmisnek a közepében én is,

mintegy a fölöslegesben, nem ismeretlenül itt,

a Világban már ismerten, elfogadottan, itt meg nem.

Túl sok a hamis, meg a lapos kúszásos, nem ért hozzá,

de csinálja azt is, mert kiemelték, vagy fel is kérték rá.

Nemet mondani nem tud, hiszen se tartása, se méltósága,

fel sem fogja, hányan vagyunk a tudása hiányával alázva.

Magyarországon születtem, itt neveltem magamat és

itt iskoláztattam azt, amit nem tudtam, közben meg

 oktattam is ott, ahol arra az igény mutatkozott.

Ez a Hazám nekem, ismerem a Hazaszeretet

érzését, 22. éve, itt ismertem meg és fel.

 S felgyorsulhatatlanul lebegnek ők, nem

a megelőzés sorszerű tengerében élnek.

A gáncsoskodók, a csak rosszat akarók,

a kiteljesedésük helyett az irigyek halmaza,

hordják ránk, azzal is nevesedjenek ott ők, még

a sarat is hegyekben, csak ki ne látszunk azzal se, le

is törölhettek onnan, mintha nem is lettem volna soha.

Az emberek emberiesnek születtek, hova lett mindez,

ki mikor vétett, se nem mert szólni nekik még időben.

Győzz meg, legyőznöd is könnyű engemet, mert én

sem veled, sem ellened nem harcolok, oktatok.

Szárnyunk nincs, mert emberiesek vagyunk, a

 biztonságos (talpunk alattnyit) keressük itt.

Hisz másképp kifordul minden alólunk,

ha elhiszed, ha nem, megfestettem, amikor

átfordultunk, 2013. óta a (jó energiában) vagyunk.

Akik még nem látnak, se nem hallanak, se éreznek,

nyomják még a megszokottat, a már régen elavultat.

Van az Isten, ha hiszed, ha nem, majd elhiszed,

a saját fejlettségednek idejében.

Valahol, két ember által

megfogansz,

hozod

azt

ami

őket is

jellemzi.

Viszed-e

az övét

tovább

annak,

aki abban

a fejlettebb,

vagy maradsz

abban te, amit a

másik még nem

is tud, hogy lenne

dolga vele, ugyan

miért is csinálta

volna azt meg,

megismétled.

Eljutottam ide,

kimenekültem

abból, amit mások

csapdaként elhelyeztek,

akkor nekem ott. Hiszen ők már

tudták azt, amit mi tiszta szívvel,

lélekkel, megérezve a helyes utat,

megcsináltunk, egy rövidke időre.

Nem tartoztam se ide, se oda, hát

tartozva akkor is már mindenhova.

Lelke rajta és mindenkinek, hogy ott

mit tett azért, menjünk el mi onnan.

Az a kívánsága is teljesült, eljöttünk.

Azon gondolkodom, minden ilyen

könnyen megy azoknak, akik jól

kitalálják a mások életének olyan

folyását, ha nem tetszik, ki is zárják.

Gyermeklelkűként idáig jutottam el,

nem tudtam, otthon lenni a pénzben.

Annyi hamis, kifordult, mondvacsinált

érte már a felnövésben lévőket, hogy

nem hiszik el azt se, ha igazira találnak.

Talán már rá kellene lássanak egymásra,

azok is akik azt a hivatást gyakorolják,

amire ők születtek, s olyan szinten,

amit ők is a tudásukkal érhettek el.

Én partner vagyok ehhez, hát gyertek,

osszuk meg egymással a tudásunkat,

azt fogjuk érezni mind, (Hazaértem).

Van egy általam kitalált emberies,

amivel, úgy, hogy nem tudok rólad én

semmit, megmutatja azt a tenyered.

Ismerem mint a tenyeremet, én igen, hát

ismerd meg te is az egyedi módszeremmel.

Amikor azt éreztem, hogy végre beengednek,

megalapozhatom az én megérdemelt jólétemet,

rájöttem még nagyobb csapdát szántak oda nekem,

pedig ott is, csak a létező lehetőségemet kerestem.

Hétszer vertek már át, tervezetten és igen alaposan,

hogy megbíztam bennük, hozzájuk bizalommal voltam.

Tudjátok ez olyan mint amikor látod, de nem hiszed el,

hiszen te soha életedben nem tettél volna olyat, ah.

Reménykedem nem használják az igazolványaimat,

győzzön valaki az ellenkezőjéről meg és hitelesen.

Lelkes, szíves, gondolkodó megelőzésben vagyok,

nem ártok és nem bántok, magamra is vigyázok.

Megtanultam jól a leckéket, de nem adom fel,

csak akadhat egy ember a Világban aki átlátja,

hasznos lehetne ez és minden embernek jó a

megelőzésben, hogy végleg mellé ne menjen.

(Emberies jelnyelven) írok itt nektek, olvassátok,

többen fordítjátok, mert átérzitek a lényegét.

Gondolom, nem vagyok egyedül ilyenekben, s

 ezzel sem, hiszen sokan hasonlóan gondolkodók.

Látszik, hogy eljutottak oda arra a jó szintre, ahol

már otthon vannak és ők irányítják azt, amit ők is,

fedeztek fel. Így azután a Világ hasznára lehetnek,

nem más irányítja, nem vették el tőlük, nem bújtak

a bőrükbe, nem profitálnak kitűnően, ő helyettük belőle.

Mindenkinek adott az Isten egy fontos feladatot, csak neki,

ha beviszi azt és helyén kezeli a Világ hasznára lesz, az tuti.

Arról is szól, hogy ki mit hozott, ki miben lehetne a legjobb,

kinek mit lehetne teljesítenie, hogy azok amiket az elődei

felfedeztek, amikben kiteljesedtek, ne menjen pocsékba.

Szombatonként 18.30 – 19.00 között Online oktatom.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

vagy megtervezve, csak neked, nektek,

Online, ha bárhol is éltek a Világban.

heringesarpadne@gmail.com,

+36 30 2470 589, ha felhívod,

Julamami vagyok azt mondom.

Szeretettel.

Logo

Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy