Oktatás közben, sokszor beszélünk,
a toleranciáról,
az elfogadásról. A tapasztalatom
szerint, mindenkinek a családokban,
megvan a maga hozott tehetsége.
A generációs feladata, ha
viszont, nincs aki
mindazt,
már,
észlelte
volna, akkor,
nagyon nehéz,
bebizonyítva is
elfogadtatni,
azt, hogy az,
ő dolga
lenne.
Abban,
az alapokat,
neki szükséges
megteremtenie.
Ott van minden,
láthatóan, érezhető,
minden apró részlete.
A gondolkodó, a lelkes,
a szíves énünk, táplálkozik
nap mint nap többször belőle.
Ha ismernék az emberek a saját
sorsukat, jó sok, feladatot adna,
nekik, nem mások életét élnék.
A sajátjukat felismerve, tennék
a rájuk esőket, tisztelnék, azért
is, a többieket. Nem az irigység,
töltené ki, a racionális énjüket.
Megkeresnék a két oldaluknak,
a kapcsolódási pontjait, hinnye.
A lelkes, a szíves, a gondolkodót,
hogy időben teljesítsenek a sorsuk, s
a generációs feladatuknak megfelelően.
Ah, ne 70 évesen, kapjanak a fejükhöz,
hogy az ügyben, nem csináltak,
még addig semmit sem, hinnye.
Múlt nélkül, nincs jövő, se, alapja,
ah, a minőségibb életnek, hinnye.
Tanulni, fejlődni születtünk mind.
Akik nem gyakorolják, leépülhetnek,
elmehet mellettük, a minőségi életük.
Láthatják ugyan, vágynak utána, de nem
tesznek, semmit sem azért, hogy az legyen.
Önismereti oktatás, az igényesen értőknek.
Áldja meg az Isten, minden földi javakból hát,
azzal, akkor, amikor az a legjobb mindenkinek.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,
szeretettel, Julamami