Édes Hazám Csoda Szép, kérlek, ne menj még,
hiszen a sok szépet és jót mi ide tettük,
megvárjuk itt, mi nem mentünk sehova,
hiszen ha el van ültetve a fa és gondozva,
az a gyümölcsét is meg kell idejében hozza.
Ismered-e a Hazaszeretet érzését, vagy csak
beszélsz, beszélsz, beszélsz, voltál-e lent már,
azért mert mások tették veled azt, nem te.
Ha meg is történt az, hát nekünk mi
közünk lenne ahhoz most,
vagy bármikor máskor, hisz,
mi nem ilyenek vagyunk, soha
nem is voltunk, éltük a magunk
egyszerű életét, a sorsunkban
hittünk, mint az Istenben is.
Mi tette ezt veletek, hogy
készültök az ünnepekre,
mond majd templomba
is bementek és közben,
becsukjátok a szemeteket,
ne lássátok a tekinteteket.
Mondjátok, gondoltatok-e
arra, hogy mindezt a mások
verejtéke hozta ide így össze.
Nehezen hiszem, hogy nincs
egy kicsinyke idő se, amikor
magatokba szálltok, látjátok
a valóságot és nem siratjátok,
azokat akikkel ez megtörtént.
Sikerek nélkül félbemaradt
sorsok, egymástól távolodó,
emberi kapcsolatok, miért.
Ami összetartozik az együtt
marad, szétválik ami nem.
Miért másokat utánozol,
miért nem éled az életed,
a tökéletes az Isten maga.
A belső tartásod ismered-e,
a káprázat nélküli valóságot,
a méltóságodat felismered-e.
Mondjad mi ez az össze-vissza,
ide-e vagy oda,
hol ide, hol oda.
Van-e önnek
halmozott
java, akkor,
ha még érti,
adjon belőle
oda, ahol
annak nagy
már a hiánya,
magát vigyázva.
Azoknak miért
nincs semmije se,
akik beletettek ide,
sok jót és szépet is.
Miért nem jár belőle,
ha tudják, hogy ide tették,
akkor ők azzal terveztek is,
hogy majd nyugodtak lehetnek.
Hiszen a Szülőhazájukban élnek.
Miért nem kérdezik meg azt akit
érinthet az ami az ő joga lenne itt.
Jól érezni magát a bőrében, hiszen,
azért is mindent megtett, bízott ő is
abban, hogy ilyen elő nem fordulhat.
S most csak néznek ki a fejükből,
akik értik, hogy mi történik, de
nem hiszik el, hogy amit látnak,
az a valóság itt most és tényleg.
Odáig még nem értek el, de már
nincs is hova menniük, megszűnt.
Mi az előretervezett és mik
azok amik hirtelen ötletek,
hahó a becsapottak házát
kidöntötte el, hogy most
ki vigye, vagy lakja-e be.
Ki mire, hova tervezze,
hol erre, hol arra megy el
és minden egyes fillérje.
Miért nincs ehhez mérce,
hogy meddig az addig és
ki hallja és ki nézheti itt.
Se erre, se amarra el ne
térjen, amoda meg semmi
esetre se csurogjon belőle,
nem gond, hogy beletette,
legyen az ő gondja örökre.
Lehet, hogy már nem mer
szólni senki sem, hiszen
nem szeretné, hogy még
abból is gondja legyen.
Miért látszik gügyének,
az aki, nemcsak a pénzre
gondol éjjel nappal, próbál
úgy élni, hogy ne ártson és
ne bántson és senkiket sem,
pedig mind így születtünk meg.
Kérem keressék meg azt amit
elhagytak valahol, uram Isten,
rekordot csinálnak abból is,
hogy a szegényeik esznek.
Mekkora fájdalmak ezek, ki
nem szól erről időben, hogy
ne tegyék, ennyire le neee.
Fékezz, mielőtt megszoknád
a lóval növelt magasságodat,
mert megteheti helyetted a lovad.
Örülj ha ki tudod mondani még, hogy
bocsánat, ha már nem akkor engedd
el azt ami görcsben tart, hátha az
megszabadít majd, ember maradj.

Szeretettel. Julamami
