Megelőzés, megelőzés, megelőzés, megelőzés, a
(Különös oktatás, nevelés, Julamami) mint védjegy,
annak amit megtaláltam, feltaláltam, tapasztaltan.
Fordítok azokban a családokon belüli, meg nem értő
helyzetekben, amikor már nem megy át a szó sem.
A gyermekekkel, fiatalokkal megértettük egymást,
a szülők meg eljöttek egy idő után és megtanulták, a
hogyan, s utána jól kommunikáltak már egymással.
Nézek ki a fejemből, amikor látom milyen bátran
vállalnak fel feladatokat olyanok, akiknek fogalmuk
sincs mit jelent, a 2016. év emberies nyelvén beszélni.
Nyomják a lelakottat, már nem működő megszokottat,
ha beengednének, a tükör még időben jönne nekik oda,
a megelőzésben még működik, ami másban már nem.
Egyszer, ha belülről a saját családjukból jön majd az
erős kritika, akkor már nincs mit megelőzni abban.
Ismerem az emberek lelkének tükrét, a tenyerét.
Más nem tudja oktatni ezt még csak én, felvállalom,
a betanítását a segítők köréhez tartozó emberiesek,
megelőzésben jártas, oktatók, tanítók, vezetőknek.
Szülőhazám Magyarország Csoda Szép, ne hagyjál el,
becsülj meg engem a feltaláltammal együtt, fogadj el.
22 év több tízezer ember tisztelt meg a tanácsaimért
jöttek, nevelhettem is, kicsit az oktatásom által őket.
Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó) tréning,
minden olyan embernek, aki tudni szeretné mi van az
ő tenyerében, mint a saját élettérképén, sorsszerűen.
Önbecsülés, tisztelet, szeretet, legyen otthon bőven,
hogy vihessenek belőle a zsengék is kimenőben.
Önmagad tiszteljed, a többieket is becsüljed,
s ha már szeretet nincsen benned,
ne mástól várjad el, amit te
magad nem teszel meg.
Ülj le gondolkodj el,
mi ér meg ennyit
neked, ha már
önmagadtól
ennyire elvitt,
az amiben vagy.
Mi a fontosabb,
hogy az utcán a
fejüket lehajtva
közlekedők csak
a földfele bólintanak,
vagy belenéznek a szemedbe
és őszintén, tisztelettel,
szeretettel örülnek,
köszöntenek.
Nézz szét
látod
milyen
szép,
lelkednek
tiszta tükre,
mind így
érkezünk le.
Ne rongáld azt se
amit az Isten adott,
becsüld meg, hogy
legyen szép a
holnapod.
Tiszteletem.
Magyarországról, Pakson
a Hergál Házból. Heringes Árpádné e.v.
Műhely, a megelőzésért. Online önismereti
oktatásom. Julamami védjegyesen. Szeretettel.
Julamami

