A család… https://julamami.com 2016.08.13. – 2021.08.13.

 

 

Édes Hazám Csodaszép,

kívánok jó szerencsét,

ó kérlek, ne menj még,

hiszen a széppel, a jóval

nekünk meg sem jöttél.

Mitől is család a család,

sokféle összetevője is

van annak, amíg hat,

emberies is marad.

Ordít mint a fába

szorult, ha kevés

figyelmet adnak.

Tapasztalatom

szerint,

az anya

akkor

tudja

elengedni

a gyermekét,

ha azt látja, hogy

arra már elég érett.

A magas rezgésű

gyermeke, érti

már az életet,

így el nem

tévedhet,

abban sem amit

magával hozott.

Nem az van az

eszében, hogy

jaj mi lenne, ha…

Vagy felkészült-e

eléggé már arra,

hogy a helyzetét

átlátni is tudja,

és beleérezve,

elhelyezkedik

abban, amiből

tanulnia kell.

S ott magát

feltalálva,

tisztán

haladhat,

betartja

amit ő

mint

ember,

abból

képes

és

jól

meg

is tudja

csinálni,

önmagért

magához

képest.

Ez még

nem

jelenti

azt, hogy

bármit

ugyanígy

képes lesz

átlátni, érezni.

Meglehet tanulni.

Nagy szükség

lenne arra,

hogy

az

életet,

kicsiben,

már a

kicsiket,

hitelesen

képesek

legyenek,

élhetőre

oktatni.

Vannak

nekik is

mind,

mint,

a

saját

sorsuk,

s jeleik.

Ehhez

arra

lenne

szükség,

hogy a

különböző

embereket

is vegyék

észre,

időben,

hogy

az

is legyen

természetes,

más és más a

 kultúrája,

az

egyénisége,

a neveltetése,

az anyagi helyzete.

Így egy csomó minden

van, amit meg kellene

ismerjenek

egymásról

az emberek,

ne legyen miért

csak ítélkezzenek.

Mert van az úgy is,

hogy a gyermek már

több tudással rendelkezik,

mint egy korosabb felnőtt,

s mégis elvárják tőle, hogy

a felnőttnek legyen igaza.

S a gyermek álljon be a,

szerinte már nem is létező

sorba, s lehetőleg besorolva.

Emberi nyelvnek mondom,

ahogy itt írok és nevelek,

vagy oktatok, át is megy,

mert érzik az emberek,

a belső tartalma fontos.

Benne van a szavaknak

a rezgésében, ott hat az

ahol arra van szükség épp.

Kitűnő tolmácsokkal, sok

értékes érzés ment ott át,

ahol látszott megértették.

27 év, több tízezer

ember tisztelt meg,

s láthattam a tenyerüket,

az első hét év, sűrű program.

Magas szintű rendezvényeken,

is voltam köztük és voltak bőven.

H. Nagy Júliának hívtak.

Egyszer egy igen nívósnak

láttatotton álltam meg.

Nem vigyáztak ránk,

nem törődtek velünk,

nem kaptuk meg azt a

tiszteletet, ami megjárna

egy embernek, persze csak

akkor, ha olyan ember viszi

azokat a helyeket, aki érti,

hogy akik ott megfordulnak,

 a Hazánk hírét viszik a Világba.

Nemet mondtam, hiába hívtak utána.

Nem értek a sok pénzhez, hiszen

nem volt még nekem olyan sok,

hogy számolgatnom lehessen.

Viszont amikor láttam,

a  komoly üzletemberek

sorba álltak, meghallgatni,

a tenyereikről mit is mondok.

Ami jó dolog a maga minőségében,

 hozzáértők által, a megfelelő helyen.

Fontos, hogy fel tudja mérni az ember,

hogy mennyire különböző a rezgésszint.

Áthidalhatóak-e azok a különbségek,

van-e megfelelő segítsége arra,

vagy csak, önmagára

számíthat.

Generációs

jelek oktatása,

sorsra nevelés

tréning nektek.

Akiknek már van

igénye sorsszerűen

élni, nemcsak úgy bele.

Magyarországról,

Paks városából, a Hergál

Házból, Online oktatásom.

Szeretettel: Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy