2020.03.03. https://julamami.com

Kérem ne olvassa el, ha a  valóságot nem  tiszteli.

Adni születtünk mind, mielőtt el, vagy kikopna az ah,

fontos lenne,  azon lenni, hogyan lehet megéléssel pótolni.

Legalább  megközelítőleg hasonló életrezgésben lenni.

Ha nem figyelnénk,

a lelkes, a szíves, a

 gondolkodó énünk, belső

 kontrollunk jelzéseire,

biza, motiváció nélkül, kiüresedhetne az életünk.

Volt úgy,  hogy együtt sírtam  és nevettem,

megszenvedtem velük együtt. Hiszen

másképp jól, életszerűen nem lehetett csinálni.

Ment tovább az életük, de már sikeresen, gazdagon.

A tehetségem, a hivatásommá  lett, nem üresedtem  ki,

inkább lettem tele aprócska sűrű  sikerélményekkel, hinnye.

 A bal oldalon fedeztem fel az apai generációs jeleket.

Aki azt hozta feladatnak, megéli nőként is, vagy a  fordítottját,

de nem kötelezően van az úgy mindenkinek, azt a, ah.

Minden sors és a megélés ideje  is máskor van,  azt a.

Ha nem  teljesítesz a lelkes, szíves, gondolkodó  énednek

kontrollja szerint, kellemetlenné  válhat a következménye.

Tán, ne a könnyűt válaszd, bár lehet az nagyon csábító, hinnye.

Ha nem  végzed el  a nehezeket az életedben időben,

bizony  odapakolja  a sorsod, érted lesz, törlesztheted.

Amint látom,  minden családban van, legalább egy,

intelligens, emberséges, segítő, gazdagodni vágyó,

szorgalmas, a tehetségében,  hivatásában kitűnő.

A jobb oldalon található, aza anyai ágról hozott,

a fogantatás  pillanatától

ott vannak, a magzati szakasz,

megélésének az életminőségünkről

a számunkra fontos jelzései.

Azok a hiányok, többletek,

addig vannak bennünk, amíg

át nem éltük, úgy, hogy

megértjük,

annak a

miértjeit.

Szerintem a

sorsunkat hozzuk,

megelőzésben élhetjük.

A generációs feladatokat

megkapjuk,  azáltal, ha nem

törlesztette addig senki le.

Nem vigaszként,

csak mondom,

a legmagasabb, lelkes,

szíves, gondolkodó kapja.

Mérlegre  lehet tenni,

a pénz által  leszel-e az, aki.

Vagy  mindig  lesz annyi,  hogy

 jó életminőségben tudjál  élni.

Nézz magadban  szét, látod

milyen szép, a lelkednek

tiszta tükre, mindannyian

így születtünk meg, hinnye.

Az nem mindegy,  értően éled-e

az életedet, vagy csak beleélsz éppen,

abba, ahova sodor az erősebb áramlat.

Lelkesen, szívesen, gondolkodva élni,

a sorsunkat megélni,  a generációs

feladatainkat  időben teljesíteni.

Tiszteletet adni, majd aztán

egyszer, amikor elértünk

arra  a szintünkre,

azt is kapni.

Emberségesnek

megmaradni,

nem  könnyű,

de szerintem, megéri.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Műhely, a megelőzésért,  Heringes Árpádné  e.v.  szeretettel.

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy