Az egyszerű az lehet nagyszerű…2020.07.16. https://julamami.com

Amikor már felismered, a lehetőségeiden belül megéled a sorsodat,

a lehet, az nem  biztos, hogy mindenkinek ugyanúgy szabad.

Vagy majd magyarázkodhatsz szerencsésként

az unokáidnak, hogy miért nem

vetted észre időben,

hogy lehet az

életet

megélni,

 csak úgy

egyszerűen.

Miért oldottad

meg azt is, aminek a

legjobb megoldásán,

a következő generáció

gondolkodhatott volna.

Na meg azért,  hogy nem

vetted  tudomásul a saját

belső hozott, vagy tanult

határaidat és túlvitted azt.

Ha nem ismered a sorsodat,

ami generációsan rád maradt,

mindent megoldanál, amire már

lehet, hogy más nem is láthat rá.

S azzal, nem adnál az értelmesen

eltölthető időhöz se építő lehetőséget, ah.

Nem maradna más mint, a fölöslegesre  váltott

idő  kitöltése valamivel, ami építő nem lehet  már.

Felnagyíthatja azt, ami hétköznapi szinten működő is

lehetne, de punnyasztva, irritáló hatásokat kelthet, ah.

Nem láthatóak azok, amik gondolkodva is elérhetőek

lennének, a valóságot élik meg a hétköznapjaikként.

Három különböző tenyérrajzom, ugyanannyi sors.

Egyenként születtünk mindannyian, saját sorsot

hoztunk, generációs feladataink is lennének.

Ne zárják el a lehetőségeinket, a pénzcsapot,

értem én, akkor csak önmagukat látják ott.

Ez nem magyaros virtus, még a látszata se,

nem is sajdulhat bele a szívük, hiszen az úgy

látszik, mintha felénk szívességgel élnének.

Pedig ide születtünk, ez a Hazánk nekünk,

ide teremtettük a szépet, a jót, gyakoroljuk

a hivatásunk, aprópénz lett a nyugdíjunk.

Nem várunk többet, mint amit beletettünk.

Ismerem mint a tenyeremet, Önismereti

oktatás, igényesen, a feltaláltammal.

Online tíz éve  oktatom, átmegy.

 

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel, Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy