70. évemben is naponta Online oktatom a feltaláltamat.
A megszokott módon már nem gyakorlom a hivatásomat,
mégis nap mint nap frissen tartja a gondolkodó agyamat.
Amikor az oktatásom közben, a sorsokat olvasni tanuljuk,
reménykedem, lesznek jelentkezők bőven, akik szintén
szeretnék ismerni a sorsukat, generációs feladataikat.
Régen voltak csoportos oktatásaim, nem felejtődnek.
Nem adom fel, át szeretném adni a már megvétele
után, be és megtanítani, azt a sokat és abból is,
minden apró vonalamat, a mondataimat sorra.
Menjen át és tegye jóvá, széppé az életüket,
az oktatási anyagomnak, sorsfordító hatása van.
Tudom nincs olyan megmondó emberséges, aki
ezt felvállalná, hogy megmaradjon ez a jövőnek.
Oktatom olyan emberséges, a hivatásukat gyakorolva
is igényeseknek, akik a saját sorsukban már
megélik azóta a különbségeket, jól ismerik.
Ah, ha időben nem tanítod meg, az elvégzett
munka tiszteletét is a zsengéknek. Majd ha
felnőnek, az unalmukban sikertelenségüket
elfedő, szórakoztatásukról gondoskodni is
neked lesz szükséges. Tartás, méltóság
hiányában, ki ne égjenek, ah, hinnye.
Mikor, hol veszhetett el a bizalom,
ingott meg, ah, az önbizalom.
Ki törölte le az arcokról az
alázatot, az intelligensek,
sikeresek mosolyát, ah.
Különösen nevelés.
Időben megelőzés.
Gyermekként talán,
nem róla szólt az,
csak elvárás volt.
Ami nem adott
neki, csak vitte.
Azért aztán már,
önmagával volt
elfoglalva, hisz,
nem törődtek a
lelkével, hinnye.
A sorsához sose jutott,
a generációs feladatait
elhagyva, arra váltott,
ami könnyebb számára.
Bele semmit sem tett,
néhány órát átvett,
nincs kitartása ahhoz se.
Nem nehézhez szokott,
csak kapott, csak kapott,
talán még soha nem adott,
oda ahonnan, neki bőség áradt.
Nem font szeretetből védelem
fátylakat, amik betakarhatják azt,
aki a lehetőségeinek hiánya miatt,
a jó minőségű életét, ah várja csak.
Amit teszel másokért, egyszer csak
teszik, a többiek a következőkért.
A jó energia rezgése követ,
beépül, s felerősít tégedet.
Működik, amit feltalálhattam,
amit az Isten, tapasztalt tudásként kaptam
és a tudásom által megrajzoltam, nekem adott.
Azzal a rajzos formával, mint eszközzel, a talpára
áll a saját sorsában, az arra már érettek sora.
Nem tudja melléhallani, mert kihallja,
azt ami róla, neki és a családjáról
szól. Kapaszkodót ad akkor,
ha még nem rogyott meg,
a befogadó amit hozott.
Kinek mennyi a határa,
ki meg, nagyon alacsony
küszöbön éli. Amit mások
rontottak el és kijavítani
nem tudják, mert ahhoz
már nem értenek.
Mindenből
csak
nyerni
akarnak.
Direktbe,
mindenféle
átmenet nélkül,
válasz elé állítják.
Mindazokat, akik
feltételezték, ah,
bennük
bízhatnak.
Még gyorsan
szereznek, hogy
a többiektől le ne
maradjanak, hiszen,
nincsen más motiváció.
A győzelemre hajtanak,
menet közben üresedve.
Nem ismerik fel, a saját
hozott tehetségüket,
így hát nem tudnak,
megfelelni az
elvárásnak.
Emberies,
az adott,
volt,
amikor
születtünk.
S még sok jó
tulajdonság,
amit hozunk.
Kiből, mikor
kopik ki,
minek
a
hatása,
az ami
kiváltja.
Ártott neki
talán, olyan,
aki érzéketlen.
A saját szemüvegén
keresztül látja, a világát.
Nem látja át azt amit közben
okoz, így talán, nem is tudhatja,
hogy amit felvállalt, ahhoz többre
lenne szükség, mint az erős akarat.
Majd ha visszanézi, se nem lesz
benne semmiféle fékező
kedves, emberies erő.
Vajon tudja-e még
oldani, a lelke,
sírással,
feloldva.
Vagy azt
mutatja,
rajta semmi
nem foghat ki.
Hiszen őt magát
mindazok, ami felett
döntött, nem érinthetik.
A vezetés nem az egyesről
szól, leginkább az érintettekről.
Álljon meg, üljön le, gondolkodjon,
valóban, átgondoltan látott hozzá,
tudta, minek a következtében mi lesz.
Tényleg nem néz hátra, csak rohan, előre,
megvan elégedve, mert elég sok a követője.
Szép szóáradatokkal borítják be, amerre jár,
miről beszélnek ah, akiknél ott maradt, a hiány.
No lám, hát ott van, a sok kiválóság, mintának, ah,
bőségesen, nem szenvednek ők hiányt semmiben.
Igen, elismernem, amikor a visszatérő álmomban,
felébredek, nagy magaslaton ülök és olyan érzés
van bennem, onnan fentről nézve, szép minden.
Örülök, amikor felébredek és a valóságot élem.
Nézz szét, látod milyen szép, lelkednek tiszta
tükre, mi mind emberiesnek, születtünk meg.
Tisztelettel, szeretetben élni, könnyebb, ah.
Ugyan kire rakja a lelki terhét az emberies,
a szemétbe dobja vajon és onnan elsiet.
Nem tesz olyat, alázattal átéli, az övé,
beül a tartásába, emberi méltóságába.
A fájdalom, nem a gyengeség jele, ah,
erősödünk tőle, anélkül nem megy.
Ne vállalj, semmi olyat, amihez
nem értesz, előbb tanuld meg.
Ne legyen sok vesztese annak,
hogy nálad, minden rendben.
Abban leszel jó, ami nehéz,
a sikerélmény adott lehet.
Ha bármilyen is, annak, a
látszata, lelkiismeretesen,
tenni, nem megy könnyen.
Fejlődik ám, a lelkes, szíves,
gondolkodó éned, rendesen.
Otthon vagy, amikor a kicsiben
már látod önmagad, nem mentél
sehova, a Világ mégis ott van nálad.
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból. Szeretettel. Julamami.
