Julamami Magyarosan Agyalósa.
Van-e neked barátod,
testi – lelki pajtásod,
van-e akinek te is
elmondhatod,
vagy már csak az
„üzleti” a fontos.
Azt látom, van az a
magasság az anyagi
síkon,
amikor
ha oda
elérnek némely
emberek ott már
nem érdekli őket,
más csak a többlet.
Nem mindannyian, de
megülnek, megrekednek,
várakoznak, nézelődnek,
nem találják a következő
lépcsőfokot, ahova ők
is lépni tudnának.
Nem igazán volt
elmagyarázva
talán csak igen
kevés embernek,
hogy a testi egészség
és a lelkiség egyformán
fontos lenne, jó is volna,
ha egy időben lehetne
azt megélnie, netán tán
úgy meg sem sérülnének
tőle meggondolatlanul,
olyan nagyon sokan.
Mivel itt nem
láthatom azt,
hogy érdekel-e az,
amit ide írok nektek,
vagy csak olvassátok-e,
mától keresem azt a
helyet, ahol tudnék is
kommunikálni veletek.
Ide leírom azt nektek, hogy
hol keresem éppen a helyem.
Julamami Magyarosan Agyalósa
az a hely, ahol azok vannak, akik
az oktatásomon már részt vettek,
valamilyen módon értik mit is
beszélek a lélekről mint,
fontosról úgy, hogy
érthető is legyen.
Mennyire lenne
szükséges az is,
hogy a sajátodat
megismerve éljél
és reménykedjél. A
sorsod alakulásáról,
aszerint, ahogy most
szeretnéd-e, kérdezz
és én felelek, ahogy
azt észlelem, mert
közben mi is mind,
éljük az életünket és
úgy ahogy nekünk kellemes.
Ismerem mint a tenyeremet,
generációs jelek tréning,
neked, aki már érzed
a hiányát annak,
hogy miért,
nem érted
mit láttat,
a tenyered.
Szeretettel. Julamami
julamamiawebtenyeres@gmail.com
2021.11.14.(ma)18.30 – 19.00 az Online oktatásom.
Magyarországról,
Pakson a Hergál Házból.
