Az agg is lehet gyereklélek,
a gyermek, lelke, egy pillanat
alatt, egy életre megrekedhet.
Hiszen, azt gondolhatja, a
felnőttek jobban tudják azt
nála. Csendre intik röviden,
nem engedik őt, időben, a
„mostban” kibontakozni.
Az őáltala hozott,
többletéhez
felfejlődni.
Vagy,
netán,
legalább,
megtudni,
mit tudhat,
amiről nekik, ah,
még fogalmuk sincs.
Gondolkodik a jó öreg,
mi mindent, veszített el.
Azzal, hogy nem figyelt rá,
senki felnőtt se, úgy, rá és
odafigyeléssel, hinnye.
Nem érezhette azt,
időben, hogy ő
is fontos lenne.
Így, ő tudta, azt,
egyedül, más nem.
Mire lett volna,
akkor,
szüksége,
ahhoz, hogy a
felnőttnek látszók,
értetlensége, miatt,
már gyermekként,
ne szenvedjen.
Mutatja azt,
mindenki,
miben
többletes.
Csupán értőre és
hozzáértőkre, lenne,
még időben szüksége.
Általános műveltséget
növelő „Tenyérolvasó”,
Ismerem mint a tenyerem,
önismereti oktatás, idejében.
Ugyan hova lett a védjegy.
Magyarországról, Pakson
a Hergál Házból. Szeretettel,
Julamami
