Alázattal lenni, a többi ember fele,
na az is jó minta lehetne.
Aki eddig még nem
gyakorolta, hinnye.
Amit másoknak szánt a
sorsa, ne vedd magadra,
teljesítsd a saját sorsod.
Talán gondolkodjál
el ezen, hiszen nem
egyedül születtünk ide.
A Hazánkban boldogulni,
a legelső fontos dolog lenne.
Azután máshova menni lehet,
hogy még nagyobb tapasztalata
legyen, aki arra már igényes lenne.
Mindannyian más és más feladatot
hoztunk, ők vannak, én vagyok,
szép napot, kellemes napot.
Vezessen, aki emberiesen,
olyan sorsfeladatot hozott.
Különböző módon éljük az
életünket, megismerve már
a saját sorsunkat, generációs
feladatainkat, nem ártanánk.
A könnyebb utat nem élnénk,
hiszen a sorsunkat végigvinni,
fontos, legyen mire alapoznunk.
Felismerni oktatom a saját jeleiket,
ne menjenek a családjuk szintjénél
lejjebb, akkor se, ha nagyon csábító.
Minden arra érettnek, megvan az
arra utaló jelhalmaza, hogy neki,
szánta a szintemelést a családja.
A saját sarjainknak, nem másoknak a
sorsát formálnánk, hanem a magunkét.
Amikor a sajátjainknak az alapjait már
megcsináltuk, nyugodtan élhetnénk azt,
amit magunknak csináltunk, méltósággal ah.
Na hiszen, valóban ismeritek-e önmagatokat,
s mennyit ártotok, ha a többieket becsapjátok.
Tudatosan mellé viszitek őket, hogy nektek jó
legyen, s könnyebben élhessétek az életeteket.
Hát, a tapasztalatom szerint ez az idén már, nem
megy, aki még nem vette volna észre, átfordultunk.
Jó energiákban vagyunk, nem ártunk, nem bántunk,
magunkra is jól vigyázunk, alázatot gyakorolva élünk.
Abban, amiben éppen lehet, vessenek magukra azok,
akik kihasználni igyekeznek, még mindig bennünket.
Mások tudását ők szabadon csipegetik, a sikereinknek
a gátjai lesznek, hiszen azt gondolják, megtehetik azt.
Aztán amikor már dolgozik a lelkiismeret, hiszen már
figyelmeztette egyszer, kétszer, s nem figyelt rá, hát jól
mellé is ment, nem gondolta egyáltalán, létezhet olyan.
Pedig már kilátszik a tükörben minden, olyan ami hamis,
az összefüggésében látók, jelzik feléjük, ha figyelnének.
Van, a családotokban is, összefüggésében látó nektek,
ha odafigyelnétek arra, mit is jeleznek régóta felétek.
Időben rájönnétek, tiszta úton járni, tisztelni, szeretni,
az adott körülmények között is, emberiesnek maradni.
A megelőzést választottam hivatásomnak, abból élek,
azt, aki fejlődni szeretne, azzal oktatom, arra nevelem.
Egy időn belül még, /a tenyerekben lévő sorsok által, ott
van leolvasható/, megoldható, s visszafelé elmozdítható.
Aztán mutatja azt, sokkal több energiával korrigálhatnál.
Nem figyeltél, mellé mentél, abban élsz amit teremtettél.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, megelőzni,
azt aminek nem szükséges bekövetkeznie, nem sorszerű.
Nézz magadban szét, ah, látod milyen szép a lelkednek,
tiszta tükre, mind így születtünk meg, emberiesnek.
Ha bármiben, bármilyen magasságokat is érhetsz
el, persze mindent a saját sorsodnak az idejében.
Az a természetes módja, maradjál emberies,
akkor is, ha mindenki felettire helyeztek.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.
Szeretettel. Julamami

