Ami a másé… 2018.02.26. https://julamami.com

Amiért más dolgozott meg, rezgésben nem

épülhet be neked, úgysem a tied.

A hozott többletünkhöz

megtanuljuk azt,

ami adott és

amit lehet.

Egy Haza

ez csak egy,

ki hova született,

veszi át a rezgését

az anyaföldjének.

Ott nőhet ki majd

az ő idejében, az

érzései között,

a Hazaszeretete.

Tapasztaltként azt

itt el is mondhatom,

úgy sincs más helyem

nekem, régóta ahhoz.

Döntöttek felettem,

kihatott a családomra,

ennek a döntésüknek a

 következménye hosszan.

Különös oktatás, nevelés.

Minden körforgásban van,

mindenkivel megtörténhet

hasonló, ha a tehetségére,

már éretten, azt gyakorolja.

Nagyon kevesen vannak még

tájékozódva arról, hogy nem

különb senki sem a másiknál.

Ha az emberek megismernék

egymást, megszűnhetne már

az irigység, a kárörvendés.

S minden olyan, ami neki

is rosszulesik majd.

Amikor rá kerül

annak a sora.

Aki már

ismeri

a sorsát,

annak azt

könnyebb

gyakorolnia.

Nincs szüksége

a mindenféle és

összevissza épp

akkor, aktuális,

fals szövegére.

Hiszen tudja,

merre van

számára,

az előre.

Éli azt,

amit a

sorsa

megad.

Naponta

apróbb,

nagyobb

sikerei

lesznek.

S ő, azzal

elégedett,

mindenki

sikeres lesz.

Mert abból,

táplálkozik a

 gondolkodó,

lelkes, szíves,

egészségesen.

Emberiesnek

születtünk mind.

Megtartani azt

a hétköznapok

sűrűjében, na

ahhoz kell már,

a jó öreg alázat.

Magyarországról

Pakson, a Hergál

Házból írom.

Szeretettel:

Julamami

 

Szerző:

Árpádné tudományos prevenciós ev. Paks. https://julamami.com, julamami.com

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy