Bűvöletben… 2016.10.27. https://julamami.com

image003 (11)
A szeretet virágának neveztem el, van belőle néhány helyen. Odaadtam, hogy legyen szeretet ott is, ha olyanom van, néhány mozdulattal megfestek belőle többet, amíg van bennem hozzá többlet szeretet. Julamami

Hol vannak a határaid,

ha időben nem ismered fel,

bizony kiszolgáltatott lehetsz.

Hiszen azt látod, neki mindent

lehet és hajbókolnak is szinte előtte

a fontosságra, a tiszteletre, a méltóságra

vágyó, szintjük alatt megrekedt emberek.

A gyermekedet akkor is jól szeresd, ha ő

nem úgy tapasztal, mint akkor te tetted.

Hahó, tiszteletben, szeretettel élni jó,

tudom nem túl gyors ez a jól bevált

életszerű, sorshajó, de van, hahó.

Lépésenként lépkedjed meg azt,

ami megalapozhatja a te sorsodat.

Ismerd meg azt is, a generációsan,

fontos feladatodat és meg is oldjad.

Mint a gyermeket a szerető szülője,

ringatja szavaival, amikor van arra

neki szabadideje, pedig bújna

oda gyakrabban is, érzi ott

van a tiszta szeretet ereje.

Amit nem hoztál, tanuljad.

Azaz amiből soha nem elég,

hiszen a gyermek addig az, amíg,

igénye van arra, dolog van, szoktam

mondani, kinek mihez képest elég már.

Szülők, családok, szerettek, hahó, hahó,

a tisztelet, a szeret, ha szabadna, ha lehetne.

Fázósak lettek a lelkek a kitalált ridegségből

van és bőven mindenhol, de a szeretetből,

nincsen, ami a legtermészetesebb őserő,

könyörögve kérlek, ne nyúlj az emberhez,

ha nem ahhoz értesz. Ne erőlködjél abban,

amihez egyáltalán nem értesz, más dolgod

lenne neked, amiben tehetnéd a dolgodat

és kitűnően.

Megelőzés,

megelőzés,

megelőzés.

Egészséges

szintemelés,

a te szintedre,

nem máséra ah.

Ismerd meg azt

ami a tied lett,

a családodnak

köszönhetően,

hoztad mint a

generációsan

fontos jeleket.

Mindenkinek

megvan a maga

dolga azért született le

a földre, nem fölöslegesen.

Maradj a saját lelkes szinteden,

az átlátásod fontos, a szíved ritmusa

adott, csak neked, csak érted dolgozik

elsősorban, majd ha megérzed megérted.

Ne hidd el, hogy neked pontosan olyan lesz,

vagy még jobban megy, amit látsz és érzel,

jól megdolgoz majd téged energiaszinten.

 Az a tied lesz, azt elhiheted, utána jön, az

 ismeretlentől való alapos egész napos

félelmed, azzal mit kezdesz. Mert

csak vele tudod megbeszélni,

ő tud még arra pakolni.

Meg lehetne tanulni,

hogy kerülj a saját,

utadra, azt tudva.

Amikor már

nem találod a

helyedet sem,

csak azt érzed,

valami veled nincs

megint rendben.

Láthatsz

olyan

dolgokat,

amelyeket

kénytelen,

kelletlen

meg kell

majd tőle

kérdezned.

Na és kitől is,

csak egy helyen,

ott ahol meghintettek

azzal téged, téged, téged.

Belekerültél általa egy biza

kontrollálatlan, csak kevesek

által kontrollálható köztesbe.

Na ott van ám rendesen szinte

minden olyan most, ami neked

és másoknak is, a tájékozatlanok

számára nagyon fontos. Lemaradni

nem akartok semmiről, ami másnak

van és látszik, nektek is kellene már.

Nem néztek utána, hogy biztonságos,

vagy nem biztonságos, hiteles-e

vagy csak, a jól kreáltak által,

összeszokott erős katyvasz.

Ha másképp nem megy hát,

legalább ugráljál egy lábon

egy darabig, hogy rájöjjél,

két lábon állni könnyebb.

Ismerem mint a tenyeremet,

tréning, azoknak akik még ott

tartanak csak, hogy keresgélnek.

Akik már letették valahova a tiszta

energiájukat és befolyásoltak lettek,

nem tudok mit nyújtani.

A megelőzésnek is vannak

határai, fokozatai, igyekszem,

de egyedül viszem 22. éve ezt.

Eredményes is, de ahhoz képest

amekkora a katyvaszos érintettek

látványosan meg is mutatkozó rétege,

biza nagyon kevesen tanulták még ezt meg.

Pedig önmagukért, a családjukért szükséges,

lenne a 20 órás, Különös oktatás, nevelés

tréning, hogy ne csússzanak ők se bele.

Egy bizonyos szinttől tanulható csak,

mondhat amit akar, kilátszik ám az.

Vannak akiknek mindent lehet, ha

 kontrollálni úgy sem tudják őket.

Nem tehetek semmit sem,

hiszen (kívül) maradtam,

vagyok és ez így most

már nagyon jó dolog.

Hiszen ilyen, olyan is van,

szükséges is lenne,

láthassák sokan.

Miért is másoknak

hitték el azt amitől ők

mostanra megváltoztak,

de megoldást nem kaptak.

Ebben a nagyon erőltetett

ritmusú csak a pénzben hívő

s pont általa, lelkileg üresedő

katyvaszban, sokan vannak

már elég célirányosan,

hazugság áradatban.

Kívánom, hogy

érjék el ők és

mindazt, mihamarabb

amiért úgy odavannak,

és a bűvöletbe másztak.

Mert akkor jönnek majd

rá, nem abban van az amit

kerestek, mert megvolt az

nekik amikor megszülettek.

A különböző hatású energiák,

ha tetszik ha nem, biza léteznek.

Sajnos kontrollálatlanul sokan

nagyon divatosan működnek,

kommunikáljatok gyakran,

otthon és embertársaitokkal,

ne maradjanak magukra azok se,

akiknek most nincs hova fordulnia.

Megelőzés, megelőzés, megelőzés.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Logo

 Szeretettel. Julamami

Szerző:

Árpádné tudományos prevenciós ev. Paks. https://julamami.com, julamami.com

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy