Ne árts, se ne bánts, magadra is vigyázz,
téged sem, pótolhat ám, senki más.
Jól gondold meg, mit kívánsz, mert
abban fogunk mi mindannyian élni,
önmagunkhoz képest, vegetálni.
Ah, ha nem látja át mindazt,
amit felvállalt, csak azt
nyomja, ami jó neki.
A többiek mind,
a szintjük alatt,
tanulnak megélni.
Ha egy dologban el
is érte, a „legjét”, hát
ne gondolja azt, hogy
ő, mindenhez, jól ért.
Bocsánat, bocsánat.
Prevenciós vagyok,
hivatást gyakorlok.
Kinek, mennyire,,
könnyű,
másnak,
mennyivel
nehezebb az
élete. Ha nem
látja át, az aki,
felvállalja, vagy
a feladatának
érzi, mindazt.
Vagy, előre ki
van találva az
is, ki lesz az.
Akinek,
meg kell
szenvednie,
ha maradna ő,
a szülőhelyén, ah.
Pedig nem terveztek
vele, senki sem, hiszen,
valami, amiből csak egy.
Nincs kihez hasonlítani,
sikereket él meg, annak
ellenére, hogy sokszorosan
hátrányos a helyzete, ahol él.
Ha valaki átlátja, meglepődik,
hogy lehet ennyi tolerancia, ah.
Azért gyakorolhatom így, ezt a
hivatást, a magaménak tudva,
mert erre születtem, hinnye.
Alázat, alázattal fűszerezve.
Menni, vagy maradni, ez itt,
a nagy kérdés, évekkel
ezelőtt, lett volna
lehetőségem,
külföldre
költözni.
Nagy
család
vagyunk,
leszavaztak,
generációs ház,
ez a Hergál Ház.
Maradtam hát,
szeretem őket,
nem okoznék,
semmi olyat,
ami ártana.
Ment tovább,
a sikertelenségbe
futottam bele, csak itt.
Amit akkor át kellett éljünk,
nem kívánnám senkinek se.
Mindazok után, egyáltalán
nem jöttek, a helyiek ide.
Tudtam valami durva az,
ami épp karaktert bont.
Nem fogadták el, hogy
generációsan vendéglős
múlttal, a mentes helyet
alkotva, bontakoztassuk
ki és hozzuk össze azt,
az ismertségemmel.
Küzdöttünk ahogy,
csak lehetett, ah.
Elfogadtam, az én,
szeretteim döntését,
fogadjak szót oda, ahol,
itt, a döntések szava.
Vége lett, ah be
kellett zárni.
Most éppen,
másodszorra,
nincs ennek, a
körzetnek, olyan
azt betöltője, akihez
fordulni is lehetne, ah.
Most már olyan sem, ah,
aki eddig, megcsinálta,
amit csak lehetett.
Mennyit bír el egy
ember, hány óra
van egy napban.
Emberies-e, az
aki felvállalja,
vagy csak, jól
ki van találva.
Amikor eldöntik,
figyelembe kell-e,
mindezeket venni, ah.
Sokszorosan hátrányos
helyzetben élve, nehezebb,
itt élni, mint bárki, kívülről,
látná, vagy gondolná, hinnye.
Nincs kihez fordulni, azzal,
ami a hátrányokat okozza.
Tessék kipróbálni kérem
szépen, milyen élni itt,
kisemberként, hinnye.
Mély tiszteletem,
akkor, ha van
hova és kinek.
Meghajlok én,
bárki nagysága
előtt, nekem az
a hivatásom is.
Viszont, ha a
saját sikeres
életemet
nézem,
nagy, az Isten kegye,
ah.
Összefüggésében
látva, kerül a helyére az,
látom, érzem, gondolkodom.
A megoldás, hogy maradjak-e
csendben, húzzam meg magam,
továbbra is és szépen csendben,
mumifikálódjak, a sikereimben.
Viszont generációsan, fejlődési
lehetőségeink itt nincsenek, ah.
Nem lettem, tenger gazdag, így,
nincsen hallható szavam sem.
A hivatásom a megelőzés, nem
tartozom hát, sem ide, se oda.
Tartozom a megtisztelőkhöz,
online, vagy az érkezőkhöz,
akkor, pont és éppen, oda,
Azt mondta valaki, amikor
elkezdtem itt gyakorolni
a hivatásomat, hogy
én nem is létezem.
Tehát, nem kell,,
foglalkozni,
törődni,
velem.
Tettem
a dolgom,
egynaposan már,
kiszaladt, a Tenyérolvasó
létezésem a Világba.
Nem volt szükség a
hirdetésre, jöttek,
megtiszteltek.
Az első évek
meghoztak,
sokakat,
24. éve,
akik,
tudják,
azt, miért
jönnek el ide.
Azt is hallottam,
ahhoz méltóan, az Istentől,
kegyelmet kapott,
„Júlia”, tudja-e.
Mondtam,
ah, maradjunk
csendben, mert
nem szeretném,
ha tudnának róla.
Annyi igy is a gátló és az irigyem.
Az első években,
megkaptam ehhez,
mindent, a Hazám
„nagy falujában”.
Tettem a dolgom,
egyre több ember
ismert meg, egyre
több lehetőséget
adott, az Isten.
Ah, kényesen
figyeltem,
arra, hogy
az igen szűk,
határaimat,
betartsam.
A túlzások adta lehetőségeket, kerüljem el.
Itt vagyok,
maradtam,
lassan fel is
készülnék,
az öregségre.
Ahogy látom,
nem minőségi
az, ami itt rám
várna.
Hiszen azt mondta valaki,
én nem is létezem,
mert nem tudtak,
besorolni sehova. ah.
Ez a város, az én
szülőhelyem, lakóhelyem.
Kitartottam itt,
minden nehéz
rám rakottban.
Erős nyomást
gyakoroltak
ránk itt, akik
csak tudtak, ah.
Azzal haladtak.
Remélem már,
fejlődtek sokat,
boldogulnak is,
úgy talán tovább,
nem gátolnak, ah.
Itt, hamarosan,
megtörténik,
a változás is.
Lehetne, hogy
több hátrányom
ne legyen, ah abból,
hogy ide születtem.
Nem tudnám már ilyen
minőségben gyakorolni,
a hivatásomat se, ha nem
lenne bennem elég alázat, ah.
Nem kaptam még egyszer sem,
felkérést, tartsak „Tenyérolvasó
tréninget” itt, a születési helyemen.
Vagy előadást, a családokért, hinnye.
Amikor eloszlatva, a kétségeimet, én
magam kezdeményezni próbáltam, ah.
Nem juthatott el tán a többiekhez, vagy
nem volt rá, igénye se, sem érdeklődése,
csak két embernek. A szervezőnek és
egy fotósnak, aki gondolta, talán lesz
mit fotóznia, régen ahhoz volt szokva.
Köszönöm nekik, ah, felvállalták így is.
Az amit feltaláltam egyedi, nincs belőle
több se, mások lehet örülnének, hogyha,
lakna náluk, egy ilyen ember. Hiszen ide
tervezhetnének, hosszabb időre, hinnye.
Igénybe vennének szállásokat az oktatás,
idejére, a többi időt, kirándulásokkal, jó
étkekkel ötvözve, nevesítve a városunkat,
a látványosságokat, ilyen módon is, ah.
Húsz órás a betanít6, oktatás, nevelés,
azoknak, akik igényesek, már erre is.
Más szemszögből is látva, utána, a
világukat, a Világot, a szintjükön élik.
Egy emberies döntőn, múlik, minden,
aki tudja, fejlődni, fontos mindenkinek.
Nyitott a világom, itt és így élek, látható.
Olyan mintha megfogott volna, egy vasmarok,
aki nem engedi a saját szülőhelyemen, magamhoz
méltó, minőségben megélni, a sorsomat, sikereimet.
Tudom, nemcsak egyedül vagyok ezzel- e Hazánkban.
Nekem az a dolgom, hogy felvállaljam, mindazt, amit,
eltervezek, összefüggésében megcsinálok, így is, ah.
Hiába minden, nem tudok, együtt gondolkodni és
bocsánatot is kérek, rögvest. Senki olyannal, aki
nem látja át, összefüggésében az egészet. Úgy,
hogy a maga szintjén, lehetőleg mindenkinek,
meglegyen a megfelelő életminősége. Ahhoz,
hogy önmaga szerint és generációsan is, itt
kiteljesedhessen, ne kelljen költöznie.
Otthon vagy, amikor a kicsiben már
látod magadat, nem mentél sehova,
a Világ mégis ott van nálad, hinnye.
Tisztelet és szerencse, s szeretet is,
legyen, bőven a zsebedben, hogy ne
szűkölködj, ha adnod lehetne, hinnye.
Amit teszel a többiekért, önmagadról is szól.
Egy Haza ez csak egy, ha mindannyian ide bele,
tehetnénk, a tehetségünknek gyümölcseit mind,
rólunk is szólna, nemcsak néhányukról, azt a.
Heringes Árpádné, prevenciósként. Műhely, a megelőzésért ev. Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,
Szeretettel a Julamami