Nekem az apám volt az, aki látta ki vagyok,
ritkán, röviden szólt, de szigorúakat mondott.
„Jula, a felnőtt, előbb a rábízottakkal törődik, csak
aztán, kényezteti magát, ha marad ideje szórakozik.
Gyere, mutatom, ezt, megcsinálhatod, ha nincs, aki”.
Mindig csinált valamit, meglátta, hogy mit, szükséges.
25 évembe lépett, a hivatásom, jó érzés ez nekem, biza.
Az első hét évem, abban is tevékenyen zajlott, hallgattam,
azokat, akik kétségbeesve hívtak, aztán, felnőttem abban is.
Rájöttem, amikor csak unatkoztak, szórakoztatásra vágytak.
Azután, amikor rám kaptak, azok akik a felelősségüket még,
felvállalni nem tudták, hát rám hárították volna, döntsem el.
Akkor, rájöttem, olyan dolgom, nekem már nincsen, jöjjön
az, akinek szintén át szükséges élni, tapasztalni mindazt.
A segítők, nagy tapasztalatúak, na meg, arra születtek.
Sokat szükséges tanulni, ha nem arra születetten teszik.
Azt látom, nagy szükség, lenne, az összetartásra, olyan
embereknél, akik hasonló szinten végzik a hivatásukat.
Sokoldalúvá válhatna, hiszen színes az emberek világa.
Van aki a tehetségéből megél, van aki, azt lemásolva,
hamiskodva, önmagának betudja, úgy mutatja,
és abból, piszkosul jól, meg is él, hinnye.
Elsősorban, magamtól kérek, most,
bocsánatot, hogy nem álltam ki jól,
magamért időben. Vártam másokra,
hátha, megjön az eszük, ahhoz, amit
felvállaltak és teljesítik, érdemben.
Hát, ezért tartok itt, most 68 évesen,
hiszen újak jönnek. Nem becsülik meg jól,
azokat, akik már bizonyítottak, teljesítettek.
Hány évig is élhet, jó minőségben egy ember,
mármint, a jó egészségét tekintve, hinnye.
Mikor kezd, elhasználódni, megkopni,
persze attól is függ menyit figyelt, a
szervezete, a lelkének, jelzéseire.
Ha ki kell várni, megint és újra,
hogy rájöjjenek, a miértekre,
miért is léteznek, emberiesek.
Akkor ki garantálja, hogy az élet,
számunkra meghosszabbítottan,
adott lesz, hogy önmagunkért is,
legyen elég időnk tenni, hinnye.
Tiszteld az embert, mondták-e.
Ne használd ki, azt,
hogy tudod, nincs
rálátása se, tudás
hiányosan éli meg.
Ha csak úgy csinál,
mintha segítő
lenne,
nagyon
sokat árthat
vele, hinnye.
Se hozzáértés,
sem belső kontroll,
„elüzletiesítve”, hinnye.
Nem elég, a tálalás, a körítés,
ha nincsen, valóságos tudás,
mögötte, gyorsan fordul
vissza, látja a tükrében.
Megjöttem, onnan is,
már sokszor, szoktam
mondani, azt a.
Amikor nagyon
hevülékenyen,
lelkesedéssel,
indulnak neki.
Tudást remélve,
menet közben,
szednék össze.
Alapok nélküli,
látszatos az, hinnye.
Az ember nem játékszer,
ha nincs, napi megelőzés,
lesznek akik kihasználják.
Remekül kipótolják azt a
hiányosságot, mint tudás.
Olyan szinten, nagy dumás,
hogy észre sem veszik és már
benne is vannak, valamiben,
amiről fogalmuk sincsen, ah.
Szórakoztatja, hogy lekösse,
nem jó a szándéka, hinnye.
A múlt elmúlt, próbáld ki,
meg tudod-e fogni. Ha
felvisítana attól,
ahogy, bánsz vele,
nem elég a bocsánat,
szavat kimondani. Tán,
nem kellene azt, gyakorolni,
a segítő munka, komoly hivatás,
annak tudatával, kellene járjon az.
Ne „üzletiesítse” el, kérem szépen,
mert, két oldala van az embereknek.
Vannak a lelkes, szíves, gondolkodók,
s vannak, akik üzleti érzékkel születnek.
Talán idejében, lenne szükséges, a tanulás,
hogy ne legyenek, pénztelenné váltakká.
Azok, akik ki vannak szolgáltatva, a hozzá
nem értőknek, gyakorolnak is, valamit, már,
miközben, megfelelő tudás, nincs mögötte, ah.
„Nem vállalják majd fel a felelősséget helyette”.
Mindenki született, valami fontos feladatra,
senki sem született, fölöslegesre, hinnye.
Ne vállalj fel, olyat amihez nem értesz,
csak azért, hogy a gyermekkori álmodat
betöltsed, mögötte vannak az emberek.
Ha nem is visít mindenért, azért fáj neki.
Ki az, aki hitelesítheti azokat, akik, most
csak úgy tapasztalat nélkül, hozzáfognak.
Tudják-e mibe vágnak bele, azon közben,
beszámolnak-e a hozzáértőknek, vagy,
csak, az üzleti részével számolnak el.
Megkérdezik-e azt akit érint mindaz,
szeretné-e, aki ott van, megfelel-e.
Miért nem az ember, a fontos,
miért a teljesítmény csak,
aki kitalálta, kipróbálta-e.
Felelősen csinálja-e, tudja-e,
mit miért csinál és abból mi
következhet, tudás nélkül.
Adni születtünk mind,
van akiből kinevelték,
van, aki nem érett rá.
Különbözők vagyunk,
nem elég, ha erős a szó,
a mögöttes a fontos, a tudás.
Van az Isten, ki már tudja, ki
meg, rájön, menet közben.
Éljél tisztelettel, felelősen,
azt vállald fel, amivel nem
árthatsz. Ha a tudás, ahhoz
nincsen benned, tanuljad előbb,
s akkor gyakoroljad, ha hozzáértők,
fokról – fokra, napi szinten, kontrollálnak.
Önbecsülésnek hívják azt, amit belülről érzel,
ha minden mindegy, csak másokat követve élsz.
Majd lesz valami, hátha nem látják át, nem veszik
komolyan, nem derül ki, a hozzá nem értés, azt a.
Önmagadért, másokért is felelős vagy, akkor is,
ha nem várják azt el tőled, feltétezik, érted,
hogy mit vállalsz fel. Figyelj, a lelkedre, a
szívedre, gondolkodó agyad hármasra.
A belső kontrollodat közvetíti feléd.
Az élet szép, ha hallod már a lelkednek,
jóval és széppel üzenetét, jó szerencsét.
Magyarországról, Pakson a
Hergál Házból, szeretettel.
Julamami

