Ne add fel,
ne tűnjél el,
másoknak a
késztetésére,
ne válj el, azt
is te magad
döntsed el.
A Hazádat
végleg ne
hagyjad el.
Ha a te sorsod,
hirtelen, mások
vásottságától
meg is rekedt.
A körforgás
attól még nem
áll meg, a megfelelő
pillanattól, beleillik
a siker rezgésébe és
újra megoldások jönnek.
Az emberies teszi a dolgát,
megcsinálja a saját sorsát és
figyel arra, hogy generációsan
beleférjen, a hozott feladatba.
Ne menjen túl rajta, mert a
következő generáció azon
tagja, aki érintett lehet,
nem találja a helyét se.
Hiszen mindent végig
vitt az elődje, amit csak
látott a környezetében.
Nem hagyott ki semmit,
mindenbe bele is nyúlt egy
kicsit, jól bebiztosította magát.
Azok által, látott, tudott minden
olyan üzleti lehetőségről, amivel
egyébként dolga se lett volna soha.
Túlságosan előreszaladt, mindenki
a környezetében őtőle lemaradt,
az általa felállított szűrőkön át,
minden újszerűkbe beleszállt.
Önmaga fölé helyezte magát.
Megállni már nem tudott,
az ő éhsége állandó volt.
Nem is látott már mást,
csak azt, ahol a pénzét
megsokszorozhatná.
Mindenből merített,
a kitűnőt is igyekezett
középszerűvé tenni, az
ő sajátos módszerével a
népszerűségét növelni.
Nem csinált magához
mérhető mérleget soha,
így nem tudta, úgy ment
a saját lehetőségei határán
át, mintha az nem is lett volna.
Mindenki lelkesnek, szívesnek,
gondolkodva döntésekre született.
Ha ezek nincsenek benne a napjaiban,
mint saját belső kontrollja, az életét már
nem ő irányítja. A sokféle üzletéhez sok
és erős energiákra van szüksége ahhoz,
hogy ne vezessék meg bennük sorban.
Mivel adni nem szeret, pedig mind adni
tudással születtünk meg, már akkor
kifordult. Amikor nem adott az ő
belső kontrolljára, nem fizette
ki azokat, akiknek járt volna.
Elkapta az érzés, neki mindent
lehet, még több pénz meg minek.
Már a barátai is csak üzleti barátok,
nem figyelt az igaziakra, ott maradtak
lent ők, a valóságot mutató porban.
Nem tudta legyőzni önmagát,
amikor nekik is lett volna,
lehetőségük ő általa.
Nem hallgatott a
belső hangjára,
inkább azokra,
akik csak szépet,
s a jót mutatták.
Amikor az ajtót,
szélesre kitárták
előtte, fontosnak
érezhette magát.
A sokatmondóan
jól bevált, az alkalmi
mosolyt ráigazították.
A helyzetnek megfelelően
a már nagyon elégedett arcukra.
Észre kellett volna vennie, már nem
tartozik a családjába, a pénzesedés őt
onnan kirángatta, a hasonlókkal időzött,
már csak, a túl sok irigy, energiája miatt.
Már csupán a megfelelésben maradva.
Ismerem mint a tenyerem, értőknek,
kölcsönös tisztelettel élni könnyebb.
Szeretettel.
Julamami

