Apám,
amikor ezt a levelet olvasod,
valószínűleg,
éppen vonatra szállok és a
választott családom tagjaival elutazom.
Szerencsét próbálok velük együtt,
az előled eltitkolt szerelmem az ő lányuk.
Nehéz volt elfogadtatnom magamat velük,
amikor megtudták, hogy te vagy az én apám.
Nem értették mit keresek a legjobb iskoláimmal,
segédmunkásként, beállva robotolni közéjük.
Hiszen mindenki tudta, én vagyok a hatalmas
vagyonodnak az egyetlen várományosa.
Megszerettem őket apa, képzeld figyelnek
egymásra, érdekli őket a másik sorsa,
nem hagyják a bajban lévőt magára,
nem ártanának semmiért senkinek.
Megtanultam hordani a maltert,
a kezük alá dolgoztam apa,
jólesett, a fáradság is,
nem szomorkodtak.
Nem öleltél már régen meg apa,
azelőtt még kezet is ráztál velem,
mert akkor észrevetted volna,
kérgesek lettek a munkától, a kezeim,
gratulált is hozzá nekem a nagyapa.
Ők a (nehéz pénzért) is,
ugyanúgy megdolgoztak,
megkeresték, az ellátását,
a szeretett családjuknak.
Itt már nincsen munka számunkra,
mindet egy kézre bíztál, feltételezted,
hogy ugyanúgy jár el, mint amikor kezdő voltál.
Nem vártad el tőle, azt se, hogy minden jelentkezőnek adjon-e,
vagy kinek adjon és milyen munkát, nem tudta felmérni.
Ki az aki abban jól boldogulna és azt igényesen el is
végzi, a kezeiből jó minőségű munka jön-e ki.
Milyen munkát kinek adjon,
nem mondtad, szabadjára hagytad.
S akikre rábíztad, kiválogatják már azt is,
hogy a keveset fizetőt is ki kaphatja, apa.
Máshonnan hozzák a munkásokat apa,
aki itt él, az azt, hogy hol,
vagy van-e és milyen munka nem is tudja.
Sok jó szakember vegetál munka nélkül apa,
mert a Hazáját elhagyni nem akarja.
Meg azt sem elhinni, hogy nincs mire várnia.
Van olyan is, aki már, csak néz ki a fejéből,
nincs már benne a miért, a késztetés se apa.
Ahhoz is pénz kell, hogy elmenjenek máshova,
ha nincs rá pénzük, arra is vannak akiknek,
pont azáltal vannak kiszolgáltatva, apa.
Gyorsan a táskába gyömöszöli az összes,
otthon tartott pénzét az apa.
Rohan az aközben,
megérkezett taxihoz.
A fiú,
az indulás előtt a vonatablakból,
még körbenéz,
fáj a szíve, lelke,
szakad a könnye,
az apjáért, de megy a sorsa után.
Hányszor próbálkozott azzal,
hogy elmondja neki,
nem akarja azt amit,
az apja neki szánt,
se vezetni, se birtokolni.
A saját álmait szeretné megvalósítani,
régóta fontolgatja, el kellene az apjának mondania.
Tudja, hogy mennyi mindent feláldozott érte az apja,
mindig azt mondogatta, neked, érted teszem.
Most még nem érek rá, beszélgetni veled,
de majd, ha megöregszem lesz időm és elmesélem.
Ezt a döntését tegnap este, semmiképpen sem,
nem merte szemtől szembe,
elmondani az apjának.
Jó hangulatban voltak.
Olyan volt, mintha,
beszélgetnének,
de csak elbeszéltek egymás mellett.
Így inkább levelet hagyott hátra.
Most neki nem maradt már ideje,
megy a vonata, várja a választottja,
a jövőhöz vezető útjához siet.
Félt, hogy visszatartja,
nem engedi,
nem volt elég erős hozzá,
nem akarta a fájdalmát látni,
vagy az apjában csalódni.
Egyszer csak látja,
rohannak az emberek,
mindenhonnan ugyanoda.
Az apja mindegyik kezében pénz van,
ki furcsán nézegeti,
ki boldogan odarohan.
Sírva könyörög, kínálja,
feléjük tartja, hol ide, hol oda.
Mint aki nincs magánál,
az arca olyan.
Vigyétek,
vegyétek,
csak ezt láttam,
mással nem is foglalkoztam régóta.
Ez lett a mindennél a legfontosabb,
már azt sem tudtam mennyim van,
ez itt még számolatlan.
Elveszítettem azt,
a legfontosabbat, ezek miatt
a papírdarabok miatt nem értem rá, hát írásban
köszönt el, elutazott, szerető családot talált helyettem.
Az egyetlenem, aki miatt mindezt összegyűjtöttem,
ott megy a vonat,
amivel más országban,
másokkal keres boldogulást az egyetlen fiam.
