Tizennégy éve írom, a reggeli gondolatom… https://julamami.com

Túl hosszan és sokan szóltak bele, a jó sorsáért sokat tett, miután megjött ahhoz is az esze. Julamami
Julamami
Azt mutatja emberünk, hogy apja a testvérei megszületéséig volt jelen. Egy idő után emberünk együtt tudott dönteni a szíves és az eszes énjével. Julamami

Tisztelet van-e benned és a sorsodhoz az elég-e  …2016.04.13. és

még  utána is írtam hozzá.

 

 

Mond,

 meg tudnád – e,

tanulni a tenyered jeleit,

mint a sorsod térképét, vagy

megtanulnád inkább leolvasni és

segíthetnéd a családtagjaidat általa.

Prevenciós a végzettségem, én is

úgy élek, amióta megjött az eszem.

Valahova tartozni, azt is jelenti,

a szeretet ereje a legerősebb erő.

Ha a családban megtudják tartani,

a szeretet ereje, összetartja őket,

akkor is, ha nagy távolságra vannak.

S úgy nyújtsd a kezed, hogyha arra

szükségük van, meríthessenek belőle.

Műhely, a megelőzésért, Önismeret,

önbecsülés, emberismeret az oktatásomon.

Az oktatáson rájön mindenki, hogy mennyi még

a dolga, mi mindent nem tett  meg a sorsáért,

s a rávetülő generációs feladatok, miért.

S az életed során észrevetted-e,

mikor fordultál ki,

a hozott sorsodból,

önmagadhoz képest, a

 generációsan hozott feladatod

helyett, más  utat választottál-e.

Amikor jelzett a belső kontrollod

megérezted-e, betartottad-e,

hogy ne legyen maradandó a

 furdalás a lelkiismeretedben.

S mi felé mégy, felismerted-e,

megismételheted az elődeid

könnyebb útját, ha nem

törlesztetted le, azt

ami rád maradt,

mint hozadék.

Adod tovább a

következőknek azt,

s élhetik majd a saját

jó sorsuk helyett, hinnye.

Az élet élni és kiteljesedni

szeretne, ha körbe is érhetne,

 megérdemelten ki is emelkedhetne.

A sikerélmény tápláléka a léleknek,

hinnye, sokszor maradnak éhesek, ah.

Fel sem ismered, a hogyan és miért ne,

juj csak fel ne vállald, ne dönts mások felett.

A semmit erősítened könnyű lehet, a megoldáson

ábrándozva, magadtól meghatódva, könnyes szemmel,

a nagyságodat nevesíted, abból jó nem lesz a többieknek.

Segítsétek a tisztákat,

az eredetit erősítsétek,

hagyjátok menni az üreset,

jó minták legyenek az intelligensek,

vezethessenek akik arra születetten képesek.

Emberségesként a fokozatosan adódó megoldásokat

vegyétek úgy, hogy azért kaptátok, mert át is látjátok.

Az oktatható, hiány helyett, adni tudó mellé álljatok,

belső tartást is biztosít azon saját jeleknek a tudása.

Nevesíthesse minden értőnek a Hazát, még időben,

a megelőzés lehetőségét, tájékoztatást biztosítva,

a Világnak is emberi nyelven oktatva adhassa át.

Ábrándozni nem elég,

szükséges a tudás, a tehetség.

Ne kezd el, amire nem értél be, ah,

bocsánatot kérni se tudok helyetted,

ha nem ismered a jó sorsod útját sem.

A hivatásodban kitűnő is lehetsz,

erősítsd meg a lelkedet, szívedet.

 Persze, ha azokkal időzöl sokat,

akikben észre kellene ám vegyed,

a számodra is ártóan fék nélkülit, ah.

Ha túlmennek, akár mellé  is mennek,

nem ismerik a generációs határaikat se.

Vannak akik úgy tudják, mindent lehet,

 üres szemekkel oda se legyintenek.

A magukhoz képest kiemeltben lám,

ők a slágerek, közben azt sem tudják,

a többiek mi az, amivel rájuk hatnak.

Megteremtik azokat a helyzeteket,

ahol a csapdákat helyeznek el bárkinek,

s a zsenge, a gyermek meg is sérülhet bele.

Nincs se tisztelet, se szeretet, csak kecmec,

mindenki és mindenek felett, ah mert lehet.

Egy Haza ez csak egy, ide teremtettük a,

szépet és a jót, emberiesek lettünk s mi,

sem tökéletesek, de teljesítettünk már.

Gondoltuk megvárnánk azt amit ide bele

tettünk, ha megkapjuk, még időben lesz.

Hiszen a sok – sok tapasztalt tudás,

akkor is nálunk van, ha  úgy is  látszik

néha, mi is itt élünk, azért tudjuk,

számunkra oly kicsi az a határ.

Sokat tapasztaltak lettünk,

minden által fejlődtünk,

a sorsunkat teljesítjük.

Irigyeltjei vagyunk azoknak,

akik nem ismerik a tehetségüket,

vagy fékezésben lettek tapasztaltak.

A csőlátással könnyen azonosultak,

nem látják, nem hallják, nem érzékelik,

mi a módja a minőségi emberies életnek.

Jó híján, közvetlen mintákat utánoznak.

Van az Isten, ha hiszed, ha nem,

megmutathatja magát neked is,

s akkor örülj, ha még megkeresi,

a térded a helyet ahol letérdelhet.

Ahol még időben imádkozhatsz egyet.

Érted is lesz, meg a bocsánatért is, amiket,

elkövettél már mások ellen, mert megtehetted.

Az a nehezebb amikor meg és le  igyekszünk győzni

önmagunkban, a mindenáron győzni akarás erejét.

Nem tudtad, abban is vannak generációs feladataid.

S ha azon túl mégy, mert nem szól senki sem rád,

hinnye, ejha, nem a megszokott ennek a módja,

furára sikerült ez máma, talán nem így vannak,

ezzel azok, akiknek ez természetes ez is naponta.

Vagy erős volt a hatás s kavargott, az ártó energia,

s ami maradt utána, embert próbáló és nem csoda.

Amit elfogadni nem lehet, aki így rezeg, nem jól hat,

a jó és a szép, az életszerű hatások a hétköznapok.

Az élet élni szeretne, ne nyúlkálj bele, a késztetők,

hatására se, olyanba, ami megmarad utána nálad,

mint ismeretlen panaszokat okozó energiahalmaz.

Tiszteld önmagad, s tanulj meg tisztelni másokat,

akik arra már érdemesek,  nem lettek divatosak,

hanem mert megérdemlik, jót adnak régóta.

Ne a tökéletesre törekedjél, emberesedjél.

Hiszen ha a velük születetten is megelőzők nem,

ám helyette az erőlködők lennének, kipusztulna minden.

Átfordultunk, több éve már ah, a jó energiákban vagyunk.

Aki eddig nem vette észre, az bizony tapasztalatlanul megy félre.

Jó szerencsét jó emberek, ti már veletek születetten tudjátok,

szeretetben, tisztelettel, a jó energiákban élni könnyebb.

Ide születtünk, a jót és a szépet is, itt ide teremtjük, a

 Hazánkat tiszteljük, szeretjük, megbecsüljük,

hiszen az Isten  adta Népért van minden jó.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
Magyarországról, Paksról a Hergál Házból,szeretettel. Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy