Miért… 2017.12.30. https://szeretetbenelni.com, https://julamami.com

Mond, tudod-e miért lenne jó,

tisztelettel, szeretetben élni.

Mert, akkor lehet

remélni,

azoknak

is, akik

elkezdték

a sorsukat

megélni.

Rájöttek,

van  valami

fontos, ami

számukra is

megadja azt.

Akkor is, ha

nincsen meg,

az a jólétük,

amit ott azon

a szinten, már

elvárnának.

Hiszen

mindent

pénzben

mérnek,

s ha nincs

annyid,

akkor

úgy

jártál.

Valami

miatt,

valaki

egyszer,

úgy

gondolta.

Nem férsz

oda bele,

abba a,

nem is

létező,

sablonba.

Az igazát

igazolva,

gyorsan

legyártatta.

Nem biztos,

hogy átlátja,

mivel talán

senki sem

szólhat ott,

úgy gondolja,

minden

rendben.

Úgy látja, ha

saját maga,

körbenéz,

azt látja.

Ha nem

lát mást,

az lesz az

ő igazsága.

Mindenki

tanulhatna,

mindenkitől.

Hiszen más

és más sorsot

hoztunk, amit

az elődeink,

nem oldottak

meg, megoldjuk.

Viszont, ha nincs

lehetőségünk se

arra, sincs esély,

azzal haladni,

hiszen nincs,

nem létezik.

Le van fedve,

nem látszik ki,

a divatosokból,

annyi van belőlük,

igazolva, nincs is

másikra szükség.

Vajon éltek-e

abban és úgy,

akik eldöntik,

mi fontos és

mi meg nem.

Látják-e a mások

szemüvegén át,

vagy csak már

minden, a saját.

Kinek milyen

a sorsszerű,

másoknak

meg,

miért

másmilyen.

Megnézik-e,

van-e hozzá,

emberismeretük,

ami napi szinten,

tapasztaltan van.

Vagy csak éppen,

ahogy esik szottyan,

érjék be azzal is, ami

marad, vagy pottyan.

Amiről nem tudnak, az

miért hiányozna, nincs.

Van-e otthon tisztelet,

tudják-e mire jó,

a szeretet.

Tesznek-e

érte, vagy csak

vágyják, hátha

megszánják.

Miért, csak

önmagukra

gondolnak

az emberek,

miért is nem

szeretnének ők,

fejlődni lélekben.

Akkor sem, ha már,

ott van a hiánya erősen,

látható a saját életükben.

Miért gondolják,

hogy nekik az

a tudás már

elég, mert

a csúcsokat

elérték, nem

 lesz szükségük,

semmi másra.

Majd a Világ

őket megvárja,

elállnak, mint a

befőtt és mindenki

azután már őket

vigyázza, mintha

beértek volna

az állandóba.

Miért nem

látják be,

két oldala

van sok

mindennek.

Ha nem látja,

a másik oldalt,

akkor az nincsen,

de hát van az Isten.

Szerintük van,

vagy nincsen.

Ilyen nagyon

egyszerű

lenne

talán

minden.

Persze

az is lehet,

hogy igen.

Azok meg,

akik már

megtapasztalva

tudják, így jártak.

Miért hozták azt,

amit az Isten nekik

szánt, mint tehetséget,

miért vágyják a tudást,

ugyan, miért tanulnának.

Hát mások azt jobban tudják.

Ki mehet nyugodtan a kérdés

a szótárból, nem lehet divatos,

még ha az addig, mindig is volt.

Tiszteld a másikban az emberiest,

hogy önmagadban is felfedezhesd.

Semmi sem lehet fölösleges, az alázat,

a pozitív hatásban, a legszerényebb érzés,

persze, csak a saját tapasztalataim szerint.

Amikor az ember odáig elér, mindent másképp

is lát már, látja, hogy a többiek is vágyják, a tudást,

a ki és rálátást, lelkesen, szívesen, gondolkodva élnek.

Ha tehetik, másokkal tapasztalatokat, gyakran cserélnek.

Most meg gyorsan mindenért, amit már zokon vennének,

bocsánatot kérek, amióta beszélni tudok, nekem az megy.

Abbahagyom, nehogy túl sokat beszéljek, mondanám  már,

gyakrabban, máshol is, ha lenne rá igény, miért ne tenném.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Online önismereti oktatásom (a találmányom). Szeretettel. Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy