Mondogatta gyakran az édes mama, hogy látod Gergőcske ez itt
amit ma megkapáltam, amitől alaposan elfáradt a derekam,
örömet ad nekem. Ha végigjártatom a szemeimet,
azt látom, rendben van, széppé
tettem azt amihez
hozzáláttam.
Na de nézd
csak ott, azt
aminek nagyon
hasonló a talajhoz
a színe, azért visszalépek,
a hozzám rángatóval, nosza.
Te is láttad azt Gergőcske ugye,
mégsem szóltál nekem róla.
Aha, mondta Gergőcske,
mert látta, de nem
tudta, hogy az nem
való oda,
igyekezett
észrevétlen
maradni a gyom.
Megfogalmazni
nem tudta, épp
nem
volt kedve azt
körbemagyarázni.
Mások is úgy vannak
azzal, nem vállalják fel
azt, ami még időben lenne,
miért pont ők szóljanak, hinnye.
Még okoskodóknak tartják őket,
vagy megjegyzik róluk, hogy
mindenbe beleszólnak.
Tán nem is fogják fel
azt, hogy mindent
a maga idejében,
hogy ne váljon
hiábavalóvá az,
amire azt mondják,
rend a lelke mindennek.
Megérezni, kihallani, átlátni,
ezt mind hozzuk a születésünkkor.
Sokakból kikopik valami olyan hatás
által, ami gyakori a hétköznapi az életükben.
Általános műveltséget növelő”Tenyérolvasó”,
a szinten tartások végett. Na meg, hogy el ne
térjen túlzottan a természetes körforgástól.
Na hiszen, aztán meg kesereghet, mert van
az a pillanat, amikor már nincs vissza,
csak az, ami által belekerült oda.
A belső tartása mindenkit
figyelmeztet idejében.
A tartás, az emberies
méltóság adott, nem
szabadna elbánni vele.
Nem láttam még eddig,
az egészséges körforgásba
bele pótolhatót, a természetes,
Isten adta emberséges helyett.
A jó öreg bocsánatot kérek most jó ide,
nem máshogy írom mint összefüggésében.
Adjon az Isten minden földi jóból annyit és akkor,
amikor az a legjobbkor van mindenkinek. Az életszerűen jóban,
a boldogulásra igyekvő, egészségesen cseperedő, egyszerű életben
is találjuk meg mindannyian, akiknek arra igényük van a nagyszerűt.
