Megérzed-e… 2018.05.18. julamami.com

Megérzed-e, kihallod-e, meglátod-e,

vagy mások szerint éled meg,

azt amit éppen

eléd tárnak.

Aztán jön

a másnap,

megint

teszed,

amit

tőled

elvárnak.

Azt sem

tudod, mit

miért teszel.

Megfelelsz-e

annak, aminek

éppen szükségét

érzed, akkor.

Ha meg,

mégsem

jön meg a

megoldás,

majd az

angyalra

bízod, ah.

Emberesedj,

az Isten áldjon

meg, erősödjél

fel a döntéshez.

Mert nem is

gondolod tán,

hogy közben,

a sorsodat is

élhetnéd.

Magad

szerint

dönthetnél,

generációsan

is, teljesíthetnél.

Tartásod van-e még,

az emberi méltóságod,

megtartottad-e, hinnye.

Ha bármilyen magasságot

is érsz el, maradj minden

körülmények között,

a talpadon,

emberies.

Az egészséges

kontrollodat, még

időben felismerheted,

jelez a lelkes, a szíves,

a gondolkodó éned.

Ha magadnak

többet is,

megengedsz,

mint másoknak,

elveszítheted az

addig, egészséges

kontroll hármasod.

Ártasz mindenkinek,

abban fogsz élni te is.

A tapasztalataim

szerint, igen

nehéz lesz

rendezni.

A helyére

visszatenni.

Úgy, hogy ne

sérüljön bele, a

 következményébe,

véglegesen senki se.

Rábízni a magadnak,

s érted szántakat, ah,

generációs  folyamat.

Kiszolgáltatottja lesz,

pont az, akit féltenél.

Megelőzés, megelőzés.

Hahó, ha egyforma, a

rezgésszintetek,

nem árthattok

egymásnak,

se másnak.

Azokon a

szinteken.

Hála Isten.

Hiszen

kontrollálja

az intelligens

agyatok, ah.

Mennyire

egyszerű,

 ott megélni,

azt ami adott.

Az oktatáson

mondom, ha

leteszek, egy

nagy mágnest.

Nem mozdítom,

mégis kihúzhatja

az apró fémeket,

mert, tiszta erő.

Lelkes, szíves,gondolkodó állapot, s legott.

Általános műveltségetnövelő /Tenyérolvasó/.

Magyarországon, Pakson, a Hergál Házból

Jó szerencsét minden jóérzésű

embernek, szeretettel.

 

Julamami

 

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy