Várod, vagy rájössz, önmagadért most neked szükséges tenned.
Átérezned azt is, hogy legyen miért, a motiváló éned jelez feléd.
Adni születtünk mindannyian, ha túlzásba esel és csak kapni akarsz,
begyűjtesz mindent, amit csak lehet. Azután majd kénytelen leszel,
szembesülni azzal, hogy eltávolodtál az egészséges egyensúlyodtól.
S az érveid helyett, magyarázkodni leszel kénytelen, észleled, hogy
már nem néznek a szemedbe, lehajtott fejjel mennek el melletted.
Nem szeretnének megbántani, de nem tudnak hozzád sem őszinték
lenni, láttál olyat is, másokat, kívülről nézve másabb volt az érzésed.
Nem akarsz már alkalmazkodni, csupán elvárni, hiszen feltételezed,
mindent jobban tudsz, mint a többiek, nem fejlődsz fel önmagadhoz.
Amikor egyedül maradsz a nagy igazságérzeteddel, látod, a többiek,
mind a nehezeket élik meg, toleranciát és alázatot tanulnak általad.
Azáltal is alkalmazkodni tanulnak, egyedül úgy akkor sem maradnak.
Sokkal előrébb vannak, loholhatsz utánuk, utolérni igyekszel őket.
Nem várhatnak, a Világ gyors pörgéséhez, felzárkózni megtanulnak.
A semmi üresítő hatását jól ismerik, járni tanulnak az új hatásokban.
Mind a két oldalukat használva erősödnek, lelkileg, testileg, mind.
Amikor összegződött bennem, a napi gyakorlatomban, a tengernyi
sok tapasztalatom, akkor már tudtam, hogy a tehetségem a
lett a hivatásom. Egy napon megrajzoltam, azt a sok
oldalt, nyomtattam az üres tenyérrajzokat és
azután megrajzoltam, mindegyiket.
Mint a matematikai képlet
úgy állt össze és mind
mást mutatott.
Nem volt közte
szünet, egy a
ritmusa hát.
Egyenként
pedig
mutatta
azt a sors
részletet.
Ami az
oktatásnál,
már tanulható
apró részlet lett.
A gyakorlatból
elmélet lett,
12. éve várom
a lehetőségemet.
Hiszen megtanulható,
mindazok számára, akik,
emberileg már ott vannak,
azon a szinten, hogy értik.
A sorsukban magyarázat,
a szintjük váltásához ok.
Mert aki szintje alatt,
csak az időt múlatja,
nem akar fejlődni.
Meg van győződve
róla, azt csak ő
tudhatja.
Nem is
sejti,
van
aki
átlátja.
Megtanulni,
viszont nem tudja,
mert neki más a sorsa.
Kétféle módon kaptuk,
azt, ami a tehetségünk.
Ki a racionális oldala
által, van aki meg a
motiváló energiáját
kapta a többletének.
Azt gondolja, biztosan
másoknak könnyű tanulni,
pedig azt neki adta az Isten,
könnyebbségnek, hogy a
többire legyen ideje.
Van a gyakorlatban
megtapasztalható,
vagy az elmélet is adott.
Ami által, most már, a rajzaim
által összefüggésében tanulható.
Ha csoportban tanulják, akkor is,
mindenki a saját sorsában lesz
érintett. Mind mást kapnak
általa, ki hol tart éppen.
A tanulható tudásnak
a rezgésében, tiszta,
jó érzést élnek át.
Nem lehet úgy
hirdetni, mintha
azt megtanulhatná
mindenki. Ki hol tart,
a sorsának a szintjében,
mekkora utat tett már meg.
Hiszen tudja, helyette, érte,
nem tanulhat senki más.
A saját fejlődését,
mint a generációs
feladatát is,
rábízta az
Isten.
Ha nem teljesíti,
megy tovább minden,
ugyanúgy, ahogy addig.
Csupán a szereplők
változnak, élik
azt tovább.
Mert nem
tudnak róla,
hogy ők azok,
akik, felelősen is
élhetnének, fejlődve.
Jó minták lehetnének,
a jó minőségű életre
való igényüket is
láttatva, meg hát
beszélnek róla.
