Az életünk filmje… 2020.07.20. https://julamami.com

Heringes Árpádné. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó. Julamami védjegy.
2022.09.27. Tiszteletem. Ha azt látják, hogy vedd el nyugodtan a mások találmányát, használd a védjegyét, bújj bele az email fiókjába, hiszen lehet. Nem szól rád senki sem, aztán már nem tudod megállítani, mert használják a védjegyes mondataidat. Könyveik vannak a feltaláltadból, senki sem kontrollálja őket, hogyan is lehet, hogy webáruházak árusítják a könyveiket, miközben, ők egy garast sem napnak, annak az árából. Kiszolgálják magukat, hiszen terített asztal fogadja őket, megteremtette a dolgos magyar Nép, adni tudó rétege. S, az intelligenseknek, hála Isten komoly száma adott, Magyarországon, a helyzetük, sokaknak közülük, nem megérdemelten jó, itthon. Akik meg feltalálták, megírták, le vannak fedve, ki vannak zárva, a saját nevűkkel készített email fiókjukból. Azt írja a google, tána magyar, hogy nem kellően igazolja magát, hát mi az, ami nem hitelesíti az igazolást. A hivatalos név, sem számít már annak, vagy tán élhető helyzetben vannak, még, az ellopott igazolványok. heringesarapdne@gmail.com Mi van itt, mit engednek, még ezt fokozva is, maguknak, óvatosan írom, azt megélik ám majd, mások által.  Ha az a  minta, ott a családokban, a következők, sem tudnak róla, mi a tisztelet, éppen ezek miatt. Hiába na, lehetsz, a sok – sok közös pénzünkből, népszerűvé tett, könnyű az ami látszik, elvett, lemásolt, hamis. Jó nagy gondot csináltál magadnak, hogy elfogadtad, a csábító ajánlatukat és belementél, a saját magad által örömmel üdvözölt csapdádba. Heringes Árpádné egyéni vállalkozó. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó. Julamami védjegy. Kifizettem érte az összeget, több volt mint a nyugdíjam, családon belüli segítséget kaptam. Már nem biztos, hogy egyedül el tudom tartani, a hivatásom bevételéből a jövő hónapban is, magamat. Tegnap megoldódott bennem, szintet válthattam, elfogadó lettem ezzel. Hiszen nem hagytam el, a Hazánkat, Magyarországot, tehát, tán, a nehezebbet választottam. Az sem lehet könnyű, hogy más országokban keresik a pénzüket, az itthonihoz képest, sokat. Vagy akik itthon maradtak is, nélkülözi őket a családjuk, felnőnek úgy a gyermekeik, hogy időnként időzhetnek, együtt igazán, meghitten. Tán, egy idő után, egy csomó idő, elmegy azzal, hogy egymáshoz szokjanak, újra. Nem tudom, ki lehet, rózsaszín gőzösen, gőgős ettől, nem magyaros virtus ez sem, ne legyetek büszkék arra, ami a Hazánkból lett. Mert naponta kell, nekünk, alkalmazkodva élnünk, az új és újabb, nincs mire alapozott helyzetekkel megküzdenünk. Az általunk is a közösbe adott, magunk által, megteremtett, jókhoz és szépekhez képest, az elért, életminőségünket,  csökkentően érintő döntéseikkel, leminősítik. Aztán csináltatok-e mérleget, ahhoz képest, amit hoztatok, kivél vagy mivé váltatok. A következőknek, milyen mintát mutattok, sokféle a kultura, ami megfért ebben, az egy, számunkra nincs több, Hazánkban, Magyarországon. Tolerancia, alázat, adott a tudáshoz, a hamis kihallik ám, átmegy már, sokan hallanak és látnak át, a nem természetes, nem hiteleseken. A természetes jól élhető helyett, pottyant, vagy szerzett, ah, tán, csak eluralt. Nagyobb területekből is, a méltatlanná tettek, általi, egyre nagyobb, fájdalomnak, az érzékelhetővé vált, aminek, nagyon nehéz, energiája van. Jer velem, jó öreg bocsánatot kérek, jó helyen vagy, itt velem, tarts ki mellettem. Amíg ezt veszem természetesnek, amit mi a korosodók tettünk hozzá a Hazánkhoz, innen várjuk, azt összegű nyugdíjunkat, amiből meg tudunk élni itt most is.  Ami jó minőségben, adott volt és még most is, jól élhető lenne, Magyarországon is, ha nem fordítják ki, követhetetlen gyors döntéseikkel, a sarkából. Győzz meg, legyőzni könnyű engem, nem harcolni születtem. Viszont, amióta, megszülettem, küzdök, hogy a jó sorsomat, a megteremtettem szerint, éljem meg. S, ahhoz, a megfelelő, alapot, adjam, a következőknek, hogy önmagukhoz képest fejlődjenek fel, jól megérdemelten. Az emberi oldalukhoz adva, a racionális oldalukat is, a sorsuk szerint, jól megérdemelten, jó helyzetbe hozva, éljék is meg a jókat. Miközben magam is fejlődöm, a szolgáltatásom és az oktatásom közben. Paksi Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó. Julamami, Magyarországról, Paks, Vadász u.59. HergálHázból. Hétköznaponként és szombaton, 10.00 és 12.00 óra között, tud megtisztelni, a bejelentkezésével. A szolgáltatásom díja: 15.000.- Ft., a szolgáltatásomhoz, szükséges idő: 50 és 90 perc, a napi tapasztalatom által, frissen. Amíg a google nem áll szóba velem, nem vesz semmibe, továbbra is engem. Azt írta valaki, hogy letöröltem, a +36302470589 telefonommal, a heringesarpadne@gmail.com fiókomat. Amit, a hivatásom gyakorlásához, készítettem el. A julamami@gmail.com, mások használják helyettem, nem tudtam visszakapni, ők voltak az erősebbek a google számára.  Miközben nem engedi meg, hogy újra elkészítsem ugyanazt, heringesarpadne@gmailo.com, mert az már foglalt, akkor, hogy is van ez. Amikor a kódot kapom, van a G jelzésű, ami ugyanúgy nem működik, a semmibe visz bele, nem ad megoldást. Mint az, ami szintén, ad lehetőséget a kód megérkezéséhez, de vagy igen, vagy nem ugyanoda megy. Mindezeket a facebookon, meg tudom oldani, ahogy eddig is mindig. Tiszteletem. Akkor most, hogy is van ez. Kétfelé megy és ha nem értenek egyet, akkor már megint én leszek az, akiből igyekeznek gügyét csinálni és jól, elszórakoztatják magukat. Nem adom fel, kérem vissza, a heringesarpadne@gmail.com fiókomat, mert a hivatalos nevemet igazolja. Tiszteletem. Julamami védjegy, 2010. év óta Heringes Árpádné nevemen van, mint ahogy minden amire ráírom, az védjegyes lesz.

 

Pereg az életünk filmje már, meg is kérdezhetnének róla, mintha

közünk lenne hozzá tán, ahhoz is szükséges az emberséges szó.

Akiről tudjuk nem folyatja a szavakat, a valóságról tájékoztat.

Volt-e tervünk, milyen szakaszunknál voltunk éppen,

a hirtelen változásba, belefért-e a saját tervünk,

amire akkor, magunk szerint ráköltöttünk.

Az akkor megrekesztett-e, hinnye,

veszteségünk, azzal

lett-e és mennyi.

Volt-e ahova

érdemben

fordulni

tudtunk.

Most van-e,

hozzáértő, a

különböző

szinteken élő

embereket értő.

Nem nagyon érti

már az alacsonyabb

szinten élőket. Aki

úgy jutott feljebb,

hogy önmaga fölé,

 hozzáértés

hiányosan

fölemelték.

Ha megint és

újra meg újra,

elhúzódunk, behúzódunk,

ki éppen hova, akkor, aki amit lát,

azt fogja elhinni, hisz nincs más hatás.

Az emberi agy a sikerekre éhes, a napi

tápláléka az. Ha nem kap neki megfelelő

táplálékot, vagy ugyanaz a hatás éri csak,

motiváció nélkül, kiüresedhet, leépülhet, azt a.

Bocsánatot kérek, a 26. év gyümölcse  ez  is csak.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolni,

az oktatásom létezéséért jöttem ide, tájékoztatnálak.

Rák havában születtem, a többiek akik abban születtek

mind könnyebben megértik ezt az emberies jelnyelvet.

A feltaláltammal átmegy mindenhova, akik azon a

szinten, vagy hasonlón vannak, oktatni is képesek

lennének, hiszen emberségesként élik az életüket.

Na és teljesen mindegy, hogy a racionálisan élik-e.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, az ami

által megtanulhatja, az arra már igényes, a saját sorsát

leolvasni, hogy azután a szeretteinek is tudjon segíteni.

Alkalmassá válhat legalább annyi óra sorsolvasás után, arra

is, hogy megtanulja, hogyan segítse az arra igényes többiket.

Hozzáértővé válhat, ha megtanulja oktatni az arra igényeseket,

akkor,  úgy valósulhat  meg, ha megveszik  tőlem a feltaláltamat.

Betanító oktatás közben, megtanulnak emberies jelnyelven úgy

 kommunikálni, hogy még megelőzésben segítségükre legyenek

azoknak, akik azt már igényelnék, ah, ki ne üresedjenek a szavak.

 

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy