Eső után… 2017.07.01. https://julamami.com

 

 

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Az élet élni szeretne, minden pillanatban meg is tesz mindent érte. Julamami védjegy

Eső után, nő a gomba,

mennénk szedni,

kisgyermekek

voltunk,

amikor

mi már

szedtük,

hozzá

vagyunk

szokva.

Adtam

tovább,

szedjük

mi hát,

Isten

adta.

A napi

sikerélmény

igazi forrása,

 Isten ajándéka.

Nem lehet

mással azt

pótolni sem.

Neki, érte szól.

Mindenkinek

lenne ilyenre

szüksége.

Igen ám,

de most az

már nem olyan

egyszerű, birtokok

lettek a szabad helyek,

rétek, erdők helyett.

Nem lehet

tudni, hogy melyik

terület valakié-e, ne,

hogy olyan területen

széledjünk szét, ahol

nem látnák szívesen,

a gombaszedőket.

Emberiesen

döntők, lehetne

esetleg feloldani

azt hétvégékre.

Ha már ilyen

makacsul el lett

 felettünk döntve.

Tudnának róla,

ki lenne írva,

hol lehetne, hol

meg nem lehet.

Olyan gyorsan

változik minden,

ki tudhatja, hogy

mára mi a szabály.

Nem lehetne esetleg

kijelölni egy – két helyet,

ahol bármikor, bárki szedhetne.

Az Isten adta az anyaföldet, a vizet, az

 erdőt, a mezőt, a kelő napot, a sokaságról,

a birtoktalanokról el tetszettek feledkezni.

Megmaradhatna a kikapcsolódásnak egyik

legjobb spontán módja és meg is eszik azt,

amit aznap leszedtek, szárítani is lehet.

Az élmény amit közben kapsz,

na az nem mindegy, van-e.

Elmélyülten mászkálni,

 meglátja olyankor az

ember azt is amit,

 észre sem venne.

Ünnepi az egész,

Isten adta érzése

a spontán sikernek.

Elcsodálkozni, azon,

ó a természet milyen

csodálatosat is alkotott.

Hozzáérhetsz, leszeded, a

 tied lett, magadnak szedted.

Gondoskodó az Isten hát lett,

nem ártott azzal senkinek.

Szabadnak érezné magát,

kiüresedhetne a lelkéből

az, ami más által már

nem tudott.

Hozzáér az

 eredő erőhöz,

az anyaföldhöz,

ami által ad és kap.

Ott van a spontán

tisztulási folyamat, ami

természetes módon hat.

Jó szerencsét kívánok,

minden gombaszedőnek,

tán fütyörészni, beszélgetni,

dúdolgatni,  nehogy vadaknak

nézzék őket, hangoskodás nélkül is

 adhatják a környezetüknek a jeleket.

Egy Haza ez csak egy, ide tettük a

sok szépet és jót, nem várunk mást,

csak ugyanazt amit beletettünk ide,

a nekünk és értünk való Hazánkat.

Szednénk az Isten adta gombát,

  nem zavaránk, ez itt a Hazánk.

Magyarországról, Pakson

a Hergál Házból,

szeretettel.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

Szerző:

Árpádné tudományos prevenciós ev. Paks. https://julamami.com, julamami.com

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy