A sikered-e… 2016.06.24. https://julamami.com

A sikered-e … 2016.06.24.

Ha ráébredsz a valóságra,

ne uraljon el a bánat,

úgy lépj előre,

hogy a jövőd majd,

 megveregethesse a vállaidat.

Abban bízom, hogy minden olyan

helyen vannak emberiesen értőek,

átlátják azt tisztán az intelligensek,

s a hozzáértésükkel, tudásukkal

megszólítva, a helyes útjukra,

tudják terelni még időben.

A csoda

Kovászolt előtte,

a teknőben dagadt már

mint az éltető élet maga.

A mások kenyerét enni,

eszébe sem jutott volna.

Ahogy az anyjától látta,

ő is azt utánozta,

átlósan,

azután,

mint

szent

étket,

megtisztelve,

szeletekre vágta.

Az erőskezű

a cipócska sarkát

feléje nyújtotta,

egyél kicsim mondta.

Belemarkolt a kicsi kéz

a puha foszlósába,

benyomta

a szájába

egy falásra.

Azt érezte, mintha

a mama vágta volna,

úgy van az kanyarítva.

A jól megpirult szélét

a végére hagyja,

azt szerette

a legjobban.

Majd lassan

elmajszolja,

gondolta

a kicsi árva.

Nem látott,

nem hallott,

csak bele volt

feledkezve

a jól ismert

illatba, ízbe,

a friss kenyér

átható lélekig érő párájába.

Átélt sikered akkor lesz neked,

ha az első mozzanattól,

te magad végzed.

Minden pillanatát

felismeri a sejted,

mert azt átélted.

Amivel nem bírnál

el azt tisztességgel

fizesd meg idejében,

mert ugyanazt majd

megismételheted,

ha nem teszel eleget.

Megtalál a hamis is,

sutty oda, hű bele,

aztán azt veszed észre,

nem tudsz kijönni belőle.

Mert csak odaút volt,

s nincs onnan kifele,

aki belecsábított,

már nem felelős,

se érted, de másért se,

nem felelősség tréning az sem.

Vessen magára aki eldöntötte azt,

úgy néz ki, ha van arra pénzed,

hát a tudást is megveheted,

nem kell a fokozatosság,

nem szükséges ahhoz,

sőt még a tanulás se.

Ugyan ki nézné meg,

a terhelhetőséged,

nem ad az semmit,

könnyű leszel tőle,

amiről csak ő

tudja, csak ő,

mert az biza

semmitérő.

Te kiadod

a pénzt,

bevétel

az neki,

miért is

érdekelné

az, hogy te,

bebuggyansz-e

vagy ki által nem,

vagy ki tudsz-e jönni,

egyáltalán egyszer belőle.

A pénz éhségén kívül van-e,

tudás ahhoz, hogy oktassa azt,

mondjátok ki érti ezt, felelős

nincsen, meg kontrollja sem.

Meg azt sem nézi senki sem,

hogy van-e tudás benned,

vagy csak vett papírod.

Hinnye, álljál meg.

Nem mondta senki,

hogy amihez nyúlsz,

akit segítés helyett,

 csak érdekből szutykolod,

érte, magadért is felelős vagy.

Felelőtlenül unalomból,

mindenkit hívogatsz,

bajod, úgy sem lehet,

hiszen mindenki aki ott

konyít valamit ahhoz,

 a zsebeidben landolt.

Állj le még időben,

már minden

jól látható,

a felszínen.

Megelőzés,

megelőzés,

megelőzés,

tolerancia, ah.

Különös oktatás,

nevelés Online.

Ismerem

mint

a

tenyeremet.

Ott van benne

róluk és rólad is,

generációsan

is minden.

Az Isten által

térképezted le,

senki sem csaphat be.

A saját sorsodat rajzoltad bele,

nem hasonlítható senkiéhez sem,

 csak a tied, a saját és generációs jeled.

Ne éljen senki sem egyoldalúan, hiszen,

mindannyiunknak két oldala van. Amit

hoztál tudásként ahhoz tanuld meg azt,

amit nem tudhatsz, mert mások

hozott tudása az. Online,

ha érted,

és beszéled

a magyar nyelvet.

Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból. Julamami szeretettel.

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy