Mondjad, átélted-e…2019.10.10.https://julamami.com

 

Kellemes reggeli bocsánatot kérjek-e mindezekért.

Aztán mondjad, átélted-e az energiáját a szónak.

Van-e mérhető súlya a lelkedben a jónak.

Vannak-e az emlékképeid között,

olyanok, amikor azt

gondolod,

majd

holnap

jóvá

teszed

amit

már tudod,

hogy elrontottál.

Hiszen az lábra kelt,

megy tovább, hinnye.

Uram Isten, mi

minden

lehet azóta belőle.

 Mivel, felismered már

a jót magadban, abba az

irányba haladsz, megváltozol.

Van egy nagyon értékes szó, ami

nehezen kimondható, hiszen a másik

oldalhoz tartozó, a bocsánat szó az jó.

A tömeges tapasztalatom szerint, nem

fordítható át egyik oldalról  a másikra,

ha nem hangzik el, a bocsánat szó, ah.

Az oktatásomon használjuk azt az

energiát, finoman fülön fogjuk.

Kimondjuk,  a pillanat fontos,

hogy az mikor hangzik el.

Nekem ezekből van

bőségesen, ha

eljutsz oda,

hogy már

igényled,

vegyed

meg a

tanulást,

legyen hát,

belőle tudás.

Volt úgy,

hogy ingyen

adtam a jóból

elosztogattam,

mert jólesett.

Sok mások

szerinti jót

még

is láttam,

így nincs is

rá igényem.

Botcsinálta

üzletasszony

tán már vagyok,

a tudásomból élek.

A nyugdíjam, mire

akkora lesz, hogy

megélhetek belőle,

már olyan mindegy.

Sokan néztek le érte,

azt sem bántam,  hiszen

én már tudtam, két oldalunk van.

Ha az egyiknek a megélése már nem

motivál, hát váltsál óvatosan a másikra.

Két lábbal állni a talajon, másképp is látni,

mint ahogy megszoktad, mindaz tartást ad.

Nem hagyatkozhatsz másra, mint a saját

megtapasztalható átéléseidre, azt a, hinnye.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem

harcolni születtem, oktatással adnám át azt,

amit tapasztalva átélve tudok, lerajzoltam.

Emberies nyelvnek neveztem el, ami által

megfogalmazható, átmegy ahhoz, aki

arra már igényesen, felvállalja a jót.

Tisztelet, szerencse, legyen ottan

bőven, hogy vihessen belőle,

aki arra a saját idejében,

igényesen be is érett.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel. Julamami

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy