Tégy magadért… 2016.04.20. – 2020.10.19. https://julamami.com

Julamami
Átfordultunk és a Világ gyors pörgésében vagyunk, mindezekhez, nekünk szükséges alkalmazkodnunk. Heringes Árpádné a Julamami.

Tégy magadért,  2016.04.20.,

az Isten is megsegít, felismered,
azt is, majd a saját idődben.

Ismerem mint a tenyeremet,

valóban szüksége lenne

minden gondolkodónak

arra, hogy magyarázata

legyen a belső egyensúlyának.

Az egészséges körforgásunkat

megismerve, megtartható a

 lelki egyensúlyunk, hinnye.

Mindenkinek más az arra

megfelelő ideje, helye, a  sorsa

is megmutatná, ha azt már a

 tenyeréből olvasni is tudná.

Ez egy megerősítése annak

a belső kontrollunknak, ami

ugyan nem láthatóan hat,

viszont megérezzük mert

megelőző hatása lenne.

Hiszen ki tudja még úgy,

ahogy te,

mire van,

még szükséged ahhoz,

hogy jól menjen a sorsod.

Az élet szép, ha hallod már,

a lelkedben a csendzenéd,

kívánok mindenkinek, a

 jóhoz és a széphez

jó szerencsét.

Ne tőrje,

össze,

a

lelkét,

a szükség.

A hiábavalóság,

a mondvacsinált,

a sablon ami nincs is.

A múlt elmúlt, figyelj,

a mára, a most pillanatára,

a holnap a küszöbön úgy is,

megvár benned formálódik,

már a jövőképedet pulzálja,

a lelked, ritmust ad a szíved,

gondolkodva kontrollálja őket, az

 intelligens agyad, a lelkes éned az.

Az életed, a sorsod csak a tiéd, az nem

mindegy csak rálátsz-e a lehetőségeidre,

vagy megcsinálod a sorsod, az utadra lelve.

Az Isten adta Nép teremtette ez a Hazánk,

egyenként születtünk, saját sorsot hoztunk.

Ha bármilyen magasságokat is érsz el,

kérlek minden körülmények között,

maradj ember, jó minta legyél oda,

ahol hasonlóak az agyrezgések.

Értik egymást az emberek,

mert mindenki más és

más fontos feladatra

született, összeköti

őket a tisztelet,

a szeretet,

a tudás,

azt a,

ez igen,

íme hát, a jóérzésűek,

 jó minőséget adó sokasága.

Adjon az Isten minden földi jót,

jó szerencsét emberségesek,

az életünk, együtt, egymás mellett, szépen,

szívesen, lelkesen, a sorsunkat is megélve jobb.

Takarít a lélek, a szív, a gondolkodó agy, ez most a

 hirtelen jött gyors pörgésnek a következménye,

bizony az is lehet, hogy fájdalommal is járhat.

Aki már értője ezeknek megértő legyen

a többiekkel, tartásosan jó mintát adva,

 helyettük megoldani úgy sem tudja, azt a.

A belső egyensúlyod, tartásod maradjon meg,

csak egyszerűen legyél a családodnak, főzzél.

Vagy kenjél nekik, egy jó ízű zsíros kenyeret,

s az, hogy jól vannak, adja a tartásodat neked is.

S úgy nyújtsd a kezed, hogy azt belülről is átérzed,

adjon egészséges tartásos erőnlétet, tervezhető jövőt,

akkor is ha  nehéz átélni most az össze-vissza energiákat.

Az általános műveltséghez, sokat adhatna, most is, az önismeret, ami ezáltal, az önbecsülést is meghozza. A boldogulást adva, abban ami a saját sorsa és generációs feladata. Nem maradna hátra, teherként a következő generációnak. Mert, értően élnének, mindenki a saját szintjének megfelelően, egy családon belül is.

Feltaláltam valamit ami bizony sokat segíthetne az értőknek, hogy

adják tovább. Tiszteletem, a tehetségemből lett a hivatásom, ami által, adott lett, a napi, tapasztalatomból, az összefüggésében látás. Nem tehettem mást, mint megrajzoltam, egy napon, egy ritmusban, sokszorosan bizonyított, hitelesen oktathatóvá vált, az arra már érett embereknek, ez a tudás. Amit, a Hazánkban, a szülőhelyemen, ami a lakóhelyem maradt, fedeztem fel, sors és generációs feladatok. Más még nem tudja oktatni, miután megjött a vevője, eldönti, hány arra már érett embernek, az oktatását bízza rám, hogy azt, majd tovább oktatni, hitelesen tudják. Nem könnyű megtanulni, akkor sem, ha a saját családjában, szeretne tanácsot adni utána, ezáltal a tudás által, viszont, még mindenki azt mondta, hogy megéri.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, Heringes Árpádné, prevenciósként, Műhely, a megelőzésért ev. Szeretettel a Julamami.

</p>
	</div><!-- .entry-content -->

	
<div class=

Szerző: