Jót tesz az ima,
lelkednek és
testednek, az,
egyensúlyára,
emberségedre, az
egészségedre hatva.
Pakson, 2012.
01. 22. napon írtam.
Hanyadik, mire született.
Amit láttok, még nem hiszitek.
A saját sorsotokkal szembe mentek.
Szerinted, miért születik hozzád a gyermeked.
A jókedv, mosoly, harmónia, boldogság, egy rezgés.
A legmagasabb rezgés, ami az ember életében megtörténhet.
Vágynak rá, mindenféle megközelítésből ezt szeretnék elérni az
emberek. Minta valami elérhetetlen, vagy talán, esetleg, végső
csodát úgy fogalmazzák meg. Pedig a rezgésével születtünk
mindannyian, ettől van a vágy, hiszen jelez, visszarezeg.
A neveltetés, a kényeztetés, a helyette teljesítés,
nektek nem lehetett, neki legyen az is meg.
Megkérdeztétek-e a gyermekeiteket erről,
szeretnének-e úgy élni, ezt, azt akarnak-e.
Esetleg, lehet-e, hogy ők más feladatot
hozva, saját kútfőből kigondolás szerint
várakoznak. Megélik a hétköznapokat,
gyakorolják az előzékenyebb szavakat,
óvatosan okosak. A tapasztalt emberek,
intelligensek, összefüggéseiben látók így
rezegnek. Nem harcol, nem vádol, nem is
parancsol, nem haragból, biza, igazat szól.
Nyugalmat, békét rezeg a lelkében, téged
a megértése tölt fel. Született, vezet, segít,
gondoskodik, szeret, ilyenné lett. Vigyázz rá,
ne lopd meg, hogy oktatni tudjon téged, téged,
hogy te most is tudjál boldogulni az utadon, éljed a
minőségi életed. Jó szerencsét emberek, áldjon meg
az Isten az élethez megfelelő alázattal benneteket.
Ha beindult az önsajnálatod és csak
a saját hangodat hallod, felerősödik
az önsajnálatod, a harmónia
helyett negatív rezgéseket
okoz benned és körülötted.
Körbefogod magadat vele, s
többnyire azokat vonzod be,
akik hasonló körülmények
között vívódnak mint te.
Generációs feladatok,
na ilyenkor jön jól az,
ha már felismerted
most mi is történik
veled, van-e olyan,
ami már megtörtént,
s te csak azt ismétled…
Általános műveltséget növelő
(Tenyérolvasó) tréning.
+36 30 2470 589
https://julamami.com
Heringes Árpádné e.v.
Műhely, a megelőzésért.
Online oktatásom (a találmányom).
Ha bárhol éltek a Világban, megbeszélés
szerinti időpontokban.
Szeretettel. Julamami

