Hú, de laza, látszik, megtanulta, ami ott volt
és adott volt, hiszen, életszerűen, neki még
a valósággal nem volt eddig dolga, hinnye.
Hosszú, tapasztaló, évekkel mögöttem,
s remélhetőleg, tapasztalhatókkal,
előttem, nem értem, a lazaságot.
Hinnye, ez meg, lehet, hogy
nem, teljesen érthető,
még,
esetleg,
másoknak.
Miért fontos,
a tartás és a méltóság,
szerintem, ha, nem divatos.
Belecsapni a lecsóba, akkor is,
megmutatja, hogy neki van igaza.
Meg sem érinti, fel sem fogja, a nagy
győzedelmesnek lenni energiájában.
Az legalább megállíthatná, egy teljes,
negatív pillanatában, hogy önmaga
miatt, na, meg, generációsan, nem
mindegy, miből, mennyit, merít.
A fellazult energiákban, nincs
meg a belső kontroll, hinnye.
Minta vagy, ha kiemelkedtél,
legalább mond el, hogy nekik
azt úgy sem lehet, csak neked.
Hisz, azután, mi marad hátra,
generációs hozadékként,
amivel majd nem tudnak,
mit kezdeni, a következők.
Magadon túlmenve, biza,
nevetségessé válhatsz, ah,
fel sem fogtad, oda minden.
Elveszíthetik, a mihez képest,
honnan indult és mennyit tett meg,
önmagáért. S volt-e, magához való esze,
ahhoz, hogy önmagán kívül, van még értünk
is felelőssége, hát figyeljen, a cselekedeteire, ah
Gondolnak-e a tömegközlekedéseket működtetők,
arra, hogy legyen, minden kocsiban, ah. Valaki, aki időben
észleli, hogy az a két utas nem tartozik úgy össze, mint ahogy,
azt a látszatos mutatja. Gyakran utaztam a „nagy faluba” oktatni,
régen, az emberekkel való, személyesen találkozások okán, miatt.
Jó minta volt az, alázattal bevonzottam őket, ma már ők jönnek el, a
saját sikerükben élők, a szorgalmuk által kiemelkedők, emberiesek.
Volt, hogy hazafele is, gyakoroltam, a hivatásomat, pedig szívesen,
kipihentem volna, a sikeres napom által eredő, kitakarítani valókat.
Megtalált egy ember, miután leültem és érezte, nem vagyok éppen, a
legmagasabb energiaszintemen. Kívülre ültem le, mert nem voltunk
sokan, gondoltam hátha nem ül már mellém senki. Befurakodott és
mielőtt, felálltam volna, onnan, kinyújtott karral, átfogta a vállaimat.
Azonnal jelzett minden bennem, nem először tesz ilyet, begyakorlott
volt a mozdulata. Ah, erőből, felálltam, a sofőr melletti kapaszkodót,
két kézzel megfogtam és olyan módon, néztem a busz vezetőjére,
hogy tudta, figyeljen rám, mert szükségem van, a segítségére.
Odaszólt annak, a begyakorlottnak, hogy a legközelebbi
megállóban, szálljon le és közölt valakivel, valamit,
a vállára rögzített telefonon, ismerték, várták.
Toppon, a hivatásában, emberségében a sofőr.
Megmaradt, bennem, annak az átrezgése,
az oktatásnál beszélünk róla, amikor az
aktuális éppen, a talajra igazításban.
Minden apró, kicsi történés fontos,
ha nem figyelsz rá és nem jelzed
időben, ott, ahol, a hozzáértő,
ritkán oldódik meg, hinnye, ah.
Elnézést, prevenciós vagyok, s
van, amikor alázatot gyakorlok,
akkor is, amikor mások nem, ah.
Nézz szét, látod milyen szép, a
lelkednek tiszta tükre, mi mind,
így érkezünk, a születésünkkel.
Nem különb, senki a másiknál,
viszont, történhet valami, ami
megváltoztathatja az embert.
Kibillenve, az egyensúlyából,
az ő saját idejében, szükséges
lenne, a visszavezető út, azt a.
Mindent, a megfelelő, időben, ah,
személyre szabva, neki megfelelően.
Megelőzés, megelőzés, megelőzés,
ha megteheted, se változtass,
a szavaimon, kérlek, szépen.
Ez itt a hivatásom, a sorsom.
Nem várhatok a következő
életemre. Hiszen, magam
találtam meg, a generációs
jeleket, feladatokat, hinnye.
Magyarországról, Pakson a
Hergál Házból. Szeretettel.
Julamami