A csoda… 2018.10.05. www.julamami.com

A tudásod benned van,

ne szédítsen meg, a

 megcsillanó értéktelen.

Amit nem te teremtettél,

nem a tied, nem fejlődik tőle,

se a lelked, se a szíved, se az agyad.

Amikor kontroll nélkül cselekszel,

úgysem önmagad vagy.

Ha elrugaszkodsz,

a valóságtól,

azt hiszed,

különb vagy,

a többieknél.

Nem veszed

már észre ah, a

legfontosabbat,

az egyszerűen

nagyszerű életet, a

hétköznapokban.

Ha abban vagy,

tehetséges,

teremtsd,

a pénzt.

Ha túl

korán

éred el,

a legedet,

kiüresedsz.

Mivel, nem

tudtam,

bevinni a

könyvemet,

oda ahol látható,

írok belőle ide, hátha,

mégsem lett

unalmas.

” Nyösszentett,

a mocorgó, amikor

megfogta, a gyapjúszagú

a grabancát.

Egy fekete

szőrcsomót

rakott le, elé,

a rongyszőnyegre.

Jobban félt az tőle, mint

ő, mert amikor nyújtotta a kezét

feléje, nyikkanva, összehúzta magát.

  Pici fekete, se eleje, se vége, gubanc lett belőle.

Ijedtében egy kis sárga tócsát maga köré eresztve.

Na aztán, hiányzik még nekem, ez is, most moshatom fel,

morgolódik az erőskerű, nem igazán volt harag, a szavában.

Gyere, mutatja a kicsi árva a gubanc felé, az aprócska ujjaival.

Gondolt egyet, a szőrcsomónak látszó és megmozdult, s

 a kicsi árva lábfejére, letelepedett. Beletúrt a kicsi kéz, a

 sűrű bundájába, gyapjasnak érezte, mint, a régi barikát.

Azzal az érzéssel, a lábszárához szorította, az meg hagyta.

A gyermek ráhajtotta a fejét, mint egy kispárnára, elaludtak.

Már akkor látszott, ők ketten egy kupacban, elválaszthatatlan…

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel,Julamami

Alternatív

 

Szerző:

https://julamami.com Heringes Árpádné prevenciós ev., az egyedüli julamami védjegy, Paks.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paksról a Hergál Házból szeretettel. Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér - térképolvasó, mint különös oktatás, nevelés, amit egy napon és egy ritmusban rajzoltam meg, 153.oldalon, jól oktathatóra, csupán én magam oktathatom. Becenevem hergalosijula, a Jula ahogy Apám becézett, mami, amivel a gyermekek szólítottak, a julamami védjegy lett, 2010. évben került a nevemre, nem engedem meg a használatát senkinek sem, a videóim a hangommal együtt, az írásaim, a festéseim, a szellemi tulajdonom, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. a julamami védjegy . Ne másold, ne vidd el, ne használd fel mint a sajátodat, ami alá a julamami szót leírom, vagy ahova a julamami Logo Gálosi Ádám József alkotása kerül, a szellemi tulajdonomat jelenti. Köszönöm a tudomásulvételét. a julamami védjegy