A tudásod benned van,
ne szédítsen meg, a
megcsillanó értéktelen.
Amit nem te teremtettél,
nem a tied, nem fejlődik tőle,
se a lelked, se a szíved, se az agyad.
Amikor kontroll nélkül cselekszel,
úgysem önmagad vagy.
Ha elrugaszkodsz,
a valóságtól,
azt hiszed,
különb vagy,
a többieknél.
Nem veszed
már észre ah, a
legfontosabbat,
az egyszerűen
nagyszerű életet, a
hétköznapokban.
Ha abban vagy,
tehetséges,
teremtsd,
a pénzt.
Ha túl
korán
éred el,
a legedet,
kiüresedsz.
Mivel, nem
tudtam,
bevinni a
könyvemet,
oda ahol látható,
írok belőle ide, hátha,
mégsem lett
unalmas.
” Nyösszentett,
a mocorgó, amikor
megfogta, a gyapjúszagú
a grabancát.
Egy fekete
szőrcsomót
rakott le, elé,
a rongyszőnyegre.
Jobban félt az tőle, mint
ő, mert amikor nyújtotta a kezét
feléje, nyikkanva, összehúzta magát.
Pici fekete, se eleje, se vége, gubanc lett belőle.
Ijedtében egy kis sárga tócsát maga köré eresztve.
Na aztán, hiányzik még nekem, ez is, most moshatom fel,
morgolódik az erőskerű, nem igazán volt harag, a szavában.
Gyere, mutatja a kicsi árva a gubanc felé, az aprócska ujjaival.
Gondolt egyet, a szőrcsomónak látszó és megmozdult, s
a kicsi árva lábfejére, letelepedett. Beletúrt a kicsi kéz, a
sűrű bundájába, gyapjasnak érezte, mint, a régi barikát.
Azzal az érzéssel, a lábszárához szorította, az meg hagyta.
A gyermek ráhajtotta a fejét, mint egy kispárnára, elaludtak.
Már akkor látszott, ők ketten egy kupacban, elválaszthatatlan…
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel,Julamami
