https://julamami.com 2026.10.24. S tán nem keveseknek, érezhető tisztán az, hogy egyre többen vágyják már, a hétköznapi csodát, a kölcsönös tiszteletet. Az általuk elért, emberséges és szakmai tartásuk miatt, a saját tudásuk által elért szintjükön és annak megfelelően azt, általuk is jól megélve. Azáltal, amit már bizonyítottan, beleteremtettünk, a Hazánkba mint a közösbe, már bocsánat. Szükségünk van, az elvégzett munkánk által lett és annak hozadékaként, a hétköznapokban érezhető megbecsülésünkre. S arra, hogy már kezdetben, ne legyen erősebb annak a fékje, s ne érje el őket, a méltatlanul megfogalmazott szó, se a nem jó szándékú mondat. S a továbbiakban, a feléjük is legyen odaható, a hétköznapi szintre hozott jó és szép. Hiszen ki miben, nem ért el oda, hogy az elért szintjének megfelelően, az iskolázottsága általi tudásával is tapasztalni tudjon, s attól kezdve, éljen, abban a jó minőségben, amit már a közösbe teremtésével megérdemel. S ne az tartsa fogva, hogy hova született, hanem inkább azáltal tudjon haladni, s közben is, az általa elért emberséges és vagy szakmai szintjén, azt a hétköznapokban, tudja meg is élni. A belső tartása és egyben, a lelkiismereti kontrollja által, a saját életminőségének megfelelően, ne csupán adjon, hanem felé is adva, megtanulják fokozatosan elismerni. Akik arra most már, legyenek érdemesek is, hogy amit nem hoztak tehetségként, a saját szintjüknek és érettségüknek megfelelően, meg tudják tanulni. Az arra alkalmas saját idejükben, vállalják-e azt is, hogy kezdetben nem sok, dicséretet kapnak érte, hanem nekik szükséges megtanulniuk, a toleranciát, s ha szükséges alkalmazni akár hegynyi alázatot is, adva hozzá. Heringes Árpádné nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus 1999. év óta vagyok. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, Tenyér – térképolvasó, oktatásommal, tenném a dolgomat, s most már akár többeknek is, adnám át a tudásomat, s azt, még megelőzésben történésként. A már sok szintet végigélve, néha araszolva, s ritkán, azt is meglépve, amit elértem közben. S nem csupán bele élve, leginkább végigélve, s közben értelmezve és nem kevés embernek és sokszor bizonyítottan, oktathattam. A várakozás, mivel a 75.évemet élem, túl hosszú kiesés lett volna, viszont nem adtam fel, voltam akinek igénye volt arra, hogy önmagamhoz is megfelelően, igényesen legyek számára. Most még itt vagyok, s küzdök, a tudásomnak a szintjén történő, elfogadásomért. S, hogy még megelőzésben tudjam átadni, hiszen abból, aztán már utána, nagyon nehéz, s nem miattam, időigényes az, ha sikerülne is kihozni, már bocsánat. Paksról a Hergál Házból szeretettel, köszönöm. Amiből csupán egy, az a julamami védjegy