Ah, el ne felejtsem, előre bocsánatot kérek.
Prevenciós a végzettségem, azt gyakorlom a
tehetségemnek megfelelően, ehhez értek.
A már kialakult helyzetekben segíteni úgy tudok,
hogy az oktatásomon jelen vagytok. Megtanuljátok,
a saját sorsotokat úgy igazgatni, az jó legyen nektek is.
Mit is tehetnék, ide leírom, még nincs értője a
kérésemnek, hátha valaki olvassa, hinnye.
Ah, micsoda ötlet, vegye meg a Hazánk
tőlem és adja mindenkinek, akit
már érdekel ingyenesen,
ezt az oktatási
lehetőséget.
Az általam feltaláltamat,
hogy át tudjam adni a tudást, hinnye,
az általam kontrollált, arra már éretteknek.
Az egy anyanyelvet beszélők is különböző szinteken
élnek, különböző hatások érik őket, gyakran nem is
veszik észre, mikor mentek mellé, ah. Kezelni nem
tudják már, csak vergődnek az anyagi jólétükben is.
Tudom, hogy nevetséges azoknak, akik mindent
elérnek, amit csak akarnak, nem hagyom el a
Hazámat, se a szülőhelyemet, itt maradok.
.ülyének nagyon tapasztalt és koros vagyok.
Lám, íme falig értem megint,
megértem azokat a
gyermekeket, fiatalok,
akik ha üres papírt,
falat látnak,
mivel tehetségesek,
ihletet kapnak,
oda valami általuk szépet,
rajzolnának.
Ne tegyétek, oda már kevés a bocsánat.
Kezdem
újra, nem adom fel,
nem költözöm el.
Itt tiszteltek meg
messziről is olyan
sokan.
Amikor telítődött bennem a tudás,
az oktatásom formáját, lerajzoltam.
Mit is mondhatnék,
hiszen magam is csak tapasztalva
oktató, a nevelésekhez hozzáadó volnék.
Ne félj megtapasztalni új és újabb dolgokat,
az élet sűrűjében a megoldások is ott vannak,
rád várnak.
Elérheted,
ha már elég érett vagy, már magadnak se árthatsz.
Tudod-e, hogy a jónak jója, ha másoktól vetted el a
lehetőséget, csak felszíneset ad, csak időleges
számodra.
Van az Isten, megértettem a porszemségem, a
legnagyszerűbb dolog, hogy egyszerűen megélem.
Tiszteld az elődeidet, magától is mutatkozik a rég volt,
ha ideje már. Hozzáértés nélkül belepiszkáltál, de kár,
túl nagy az álmod, a lehetőséged helyett, vár a batár.
Amit úgy veszel el, hogy nem a tied, hinnye, abból
egészséges körforgás nem lehet,
bizony a következő
generációd attól szenvedhet.
Felszínesen élni, kikerülni a nehezeket,
hogy a lábad ne érje a földet, azt is lehet.
Amikor a saját életedet éled, már tudod,
tartást adnak, a nehéz de jól megoldott feladatok.
Tiszteletem jó szándékú emberek, legyen szép a
napotok. Önismereti oktatás, neked, ha már érted,
mi az ami hiányzik, hogy a nehézségeidet megértsed.

