Heringes Árpádné nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus a megelőzésért, a julamami védjegy Logo Gálosi Ádám József alkotása, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm. Paksról a Hergál Házból szeretettel.

https://julamami.com Megismertem a sorsomat, közben is fejlődtem, s a generációs feladatomat is megoldottam. H.Nagy Júlia volt, lett korosodva a julamami webnagyi, julamami.com, julamami.hu,a julamami védjegyből csak egy van, s az, Heringes Árpádné nevemen 2010. év óta, kérem tartsa tiszteletben, köszönöm.

Heringes Árpádné ev. nemzetközi és magyarországi, tudományos, prevenciós és parapszichológus, Paks, Vadász u.59. Hergál Ház.

2026.07.29. julamami.com, julamami webnagyi, julamami öreganyám, https://julamami.com
Amikor a sorsodat megcsináltad, úgy, hogy mindent bepótoltál, amit közben megváltoztattak, már tudtad, hogy fejlődtél, a tehetséged által emberesedtél és a szakmádban, akár a hivatásodban is, a munkád becsületével elértekre, attól kezdve nagyon ügyeltél.

Lepisszentetted egy kedves szóval, a saját emberesedésük helyett is, csupán a hibákat keresőket, s nem keveredtél bele a visszamondással, azt a.

S azáltal, az adok – kapok negatív hatásaiba, hiszen aki azt kitalálta, nagyon otthon van abban, viszont nem volt ideje és lehet, hogy kedve sem, ahhoz, hogy közbe észre vette volna, mit akar elvárni tőle, teljesítésként a önmagáért a saját lelkiismerete. Heringes Árpádné ev. tudományos prevenciós a megelőzésért, Paksról a Hergál Házból szeretettel. julamami webnagyi, julamami védjegy öreganyám, julamami.com

2026.07.16. julamami webnagyi, https://julamami.com

Megtaláltad-e időben a sorsodat, vagy tán azóta is ismétlésekben maradva fejlődsz, az csupán idő kérdése, hogy odáig érjél el, ahol már a jó sorsodat is élhetnéd, s az is idő kérdése, hogy az életed során magadtól is rájöjjél.

A megélhető életed, az még nem a jó sorsodnak a minősége. Heringes Árpádné ev. prevenciós a megelőzésért. julamami webnagyi, vagy tán, a julamami védjegyöreganyám.

Amikor már úgy érzed, hogy elérted azt amit megálmodtál, tán fel is ébredhetnél, hogy kontrolláld azt, jól működnek-e a hétköznapokban.

Mert lehet, hogy megugrottál mindent, amit lehetett és számodra minden nap ünnep lett azóta,  s csak suttogva mondom, annyira bátortalan vagyok a magam 75. évében.

Hiszen a pénzes változatban, nekem nincsen jelentőségem,  mert az amit feltaláltam, nem hozta meg, a sok év alatt sem, s a fejlesztett változata által sem,  s arra már érdemesen se, a kellő pénzösszegemet.

Ismétlésben vagyok nagyon sok éve annak is, háromszor is megcsináltam sokszor,  az addig már tejesített sorsomban is, ugyanazt, ne, hogy tévedjek.

Mert most igyekszem, visszakerülni, arra a 2010. évben elért szintemre, hogy most már el tudjam tartani magamat, amit a családom tiszteletben is tart, hiszen tartásos emberként, a jó sorsomat elméletben már ismerve, szükségem van a gyakorlatban mindent teljesíteni ahhoz, szükségem van az önbecsülésemre.

Amit ajándékba kaptam, azt már visszavették tőlem, hogy miért azt nem kérdeztem meg, csupán teljesítettem azt, amiben éppen másképp döntöttek, az  azt a múltban hitelesítetten eldöntőkhöz képest.

Mivel abból is az Isten adta Nép felé, ahova tartozom magam is, az  elvárásuk megvalósult, az Isten adta Nép által lett teljesítve, s azért megint a megváltozott körülményekhez igazodva, is teljesíteni lettem kénytelen,  amire szükség volt akkor, hogy boldogulni tudjak.

Amiért nem dolgoztál kellőképpen meg, az életed során, azért majd odateszi ám, a sorsod jó minőségéért, mint számodra a  legjobb lehetőséget az életed.

Ha nem ismerted fel a generációs feladataidat, azért még léteznek ám, s megjönnek azok is úgy, hogy elvégezni is képes legyél, s csupán érted lesz az is. Heringes Árpádné tudományos prevenciós a megelőzésért egyéni vállalkozóként. Paksról a Hergál Házból szeretettel.

2026.07.13. julamamivédjegyöreganyám, https://julamami.com

Úgy 30 kultúra van jelen a Hazánkban, minden ember másképp érez és működik azon belül is. Éljük az életünket, miközben a tudás és ahhoz értés nélküli, nagyon gyorsan törekvő tudja, hogy nincs idő most arra, hogy kontrollálva legyen.

Úgy  hát, a korosodóknak a biokamerája, kimondva és leírva is, adná közre, a maga módján,s  ha lenne aki azt átlátja és fel is vállalja azt.

S annak a véleményezését is már átélve adná közre, összefüggésében a történéseknek, hogy azt a gondolkodók megértsék, s azt feldolgozva, már maguk is kontrollálva élhetnék meg.

S megértenék sokan, a lényeges mondanivalóját, s azután már, a saját megfogalmazásukban és azt közreadva, a megszokott módon, saját maguk által kontrolláltan, őszintén fogalmaznák meg.

Hiszen az Isten adta Nép tömege már átlátva véleményezhetné azt, ami éppen nekik lett a megélésükre szánva, hogy szerintük az életszerű-e, a saját hétköznapjaikra is érvényesítve.

Heringes Árpádné. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, amivel,  a saját magam által megrajzolt formában, julamami védjegyesen oktatom. Tájékoztatom a +36302470589 telefonom és heringesa1@gmail.com által hétköznapokon 09.00 és 14.00 óra között.

20 órában  a Tenyér – térképeket, a saját rajzaimmal és 153 oldalon oktatom, amit Pakson a megbeszélt helyen és időben, már  személyesen adom át.

Megmutatom  a  személyes találkozásnál, az oktatásom egyszerűségét, ami ahhoz jó, hogy az önismeretét a 153 oldalnak az egyikétől már felismerje.

S azáltal, a generációs feladataira is ráismerjen, hogy amikor a saját idejében már ott tart, hogy  igényes lesz arra, hogy gondolkodva, a jó sorsát, az oktatásom közben, felismerje.

S azután már ahhoz olvasva le, a 153 oldal további részét, van mihez kötnie és azt, a lelklismerete kontrollja számára biztosítja,  s már tudja, hogy mi az ami szerinte van és a saját döntése, s azt jól  meg is élje.    Heringes Árpádné tudományos prevenciós a megelőzésért egyéni vállalkozóként, Paksról a Hergál Házból szeretettel.

.

2026.07.10. Most jött meg az eszem ahhoz, mivel ma lettem 75 éves, hogy megbecsüljem az életkoromat, hiszen alaposan megszenvedtem, azt, hogy élhetek, köszönöm az orvosoknak, akik amikor hozzájuk fordultam, mert már bajban voltam, úgy gondolták érdemes vagyok arra, hogy megmentsék az életemet.

Úgy hát azután, mentem tovább azon az úton utána is, ahogy lehetett, azon voltam, hogy kihozzam magamból az adott időben a legtöbbet, amikor a nagyon sok ember megtisztelő érkezésével felerősödhettem a sorsomhoz, hát az emberségemben és a tehetségemből a hivatásommá lett, amit a születésemmel hoztam, megcsináltam, köszönöm.

Köszönöm a jóindulatát azoknak az embereknek, akik segítettek nekem, mert tudták, hogy nem csalódnak bennem, így maradhattam a saját szintemen, s ment tovább minden, hiszen tudtam, hogy a szüleimet kijátszották, a barátaiknak mutatottak magukat, s mire megszülettem, már nem volt meg az örökség által kapott, ellehetetlenítve, albérletbe költöztünk.

Bennem maradt, s nagyon lassan tudtam elengedni azokat az érzéseket, amik figyelmeztettek azonnal, ha valami nem egyenes, nem őszintén hangzik el, s azt is tudtam, hogy kik azok akik tisztán, őszintén, beszélgettek velem.

Azt viszont nehezen tudtam elfogadni, ha gügyét akartak csinálni belőlem, azt azonnal jeleztem a magam egyszerű módján velük, azt évekkel ezelőtt, már Julamami Magyarosan Agyalósa jelnyelvnek neveztem el, s azáltal oktatom a feltaláltamat is, azt a.

S, később már felnőttként, ha nem őszintén beszéltek velem, igyekeztem a tudtukra adni azt, hogy kihallom abból a hamisat, s úgy igyekeztem jelezni feléjük, hogy meg ne bántódjanak, így valószínű, hogy sokan, nem vették azt amit hallottak tőlem komolyan, gagyinak gondoltak.

Egy orvos azt mondta Anyánknak, hogy ha kihordva leszek, akkor az megoldja az éhségérzetnek a hiányát, késztetést érez az evéshez, úgy is történt, s aztán átéltem mindent pocaklakóként, ami szenvedést okozott számomra is, ugyanúgy, s féltettem a közös időzésben, az átjövő hatásoktól, magam meg mint az már azóta sokszorosan bizonyított, felerősödtem, az egyeneshez.

Az albérletben jó volt, mert nem csupán mi laktunk abban a hosszú házban, s volt ott egy néni, aki jó volt hozzám, törődött velem, amikor azt mondogatta, hogy én leszek a kis menye, na azt nem szerettem hallani, akkor egy darabig nem mentem át.

32. éve, hogy rájöttem, azt amit a születésemmel hoztam tehetségnek azért kaptam,hogy a saját időmben az életminőségemről, a magam döntése szerint váltsam át, a jó sorsomra.

Nem találtam mást, mivel minél több lett a tapasztalt tudás bennem, annál inkább igyekeztek ellehetetleníteni az irigyeim, hogy bebizonyítsák, szerintük én aki Nagy Julianna nevet kaptam az apámtól, ne legyek sikeres, azt a.

Úgy, mint akiknek már megvolt, a döntők által, a sikergörbéjük a születésüktől fogva megrajzolva, hiszen az elődeik letették az alapjukhoz mindazt, amit a tiszta tudás, tiszta forrás, kétkezi munka, a szakmájuknak a becsülete, s vagy a tehetségükből lett hivatásuknak a minősége által és még sok minden által az egyeneshez igazodva, s már saját maguk szerint, is le tudtak, a következőknek az alapjaként tenni, azt a.

Úgy, hát lett mire letenni a talpaikat, hogy azt is megélni, hogy, a saját Hazájukban tanuljanak járni, s ha több tudásra és pénzkereseti lehetőségre vágytak, hát akkor is, csak azután keljenek útra, hogy még többet tudjanak, majd kint a világban tanulni, azt a.

S azután már, az összes tudásukat, itthon is tudják az életük során is, vagy majd már, a sorsuk adta lehetőségek által kamatoztatni. H.Nagy Júlia kezdettől, mellé a julammai védjegy, korosodva meg már julamamivédjegyöreganyám.

Nem sürgettem nem kapkodtam, tudtam az lesz amit az élet nekem szán, megéltem mindent, ami rám maradt teljesíteni valónak, na meg azt is tudtam, hogy ha az egyenest már látom, el nem tévedek, akkor sem, ha a sorsom adta lehetőségeket már megláttam, mert gondolkodva élek.

S azt is tudtam, hogy a könnyű megoldást nem nekem szánta az Isten, sem a sorsom, hát át és megéltem, ha kellett ismételten, újra és megint, hogy biztos legyek abban, amiben pont azáltal kerültem, a magam idejében, a saját szintemre, hogy nem a könnyűnek látszót választottam.

Most meg már, az irigység nem működik, hiszen átment nehezéknek szánva a nehézbe, nem érdemes a könnyűt választani, persze kinek mi a könnyű, azt is maga dönti el, s a saját idejében megkapja a lehetőséget, ahhoz, hogy most már arra is készen van.

S a saját Hazánknak is, mindenki, aki arra most már be van érve, a maga szintjén most, a saját jólétének a biztosításáért, szerinte is felvállalva azt a szintet, most, tán felvállalja, hogy az Isten adta Néphez tartozva, az elért szintjén most is jól bizonyítson, hiszen önmagáért is teszi azt.

S most már a 75. évemben vagyok és most még nem sikerült teljesen, viszont nagyon igyekszem, saját magamat eltartani, így már az oktatásomra fordítom, a még lehetséges és vagy a maradék időmet, eleget teszek a jó sorsomban, most tőlem elvárható körülményeknek.

Most szükségem van arra az emberséges és szakmai szintemen, hogy azáltal most már, túl sok éve, a jól megérdemelt, jólétemért küzdve most elérjem, azt, hogy megvegye a Hazánk meg tőlem a feltaláltamat, annyiért amit ez a tudás, az Isten adta Nép számára, adni tud majd a továbbiakban.

Lehetne az alapja annak, ami most történik éppen, abban megtalálják a gondolkodók a saját emberséges és vagy szakmai útjukat, s azon haladva már a sorsukig elérnek, azt a.

S vagy, a csoportos oktatása a feltaláltamnak, az arra alkalmas, hogy a továbboktatóknak is megadja azt a szintű tudást, amit képesek az általuk már elért, s a személyükre szabott szintjükön, átvenni most.

S mivel csupán általam lehetséges ezt oktatni, hát most már remélem, hogy beérett a helyzetem arra, hogy tovább ne legyek a semmire várakoztatva, köszönöm a megértést.

Heringes Árpádné ev. tudományos prevenciós a megelőzésért. Paksról a Hergál Házból szeretettel. Ha tisztelettel mondod, szép napot julamamivédjegyöreganyám, azt meghallom ám.

2026.07.09. julamamivédjegyöreganyám, https://julamami.com
Az első papírforma amit a tanfolyam elvégzése utána a kezembe kaptam, tenyérelemzés oklevél volt, évek múlva egy akkor szétváló egyetem megmaradt részében oktathattam, amit akkor már megrajzoltam, s azzal párhuzamosan, az akadémián hallgathattam, s mellette, hogy ki ne maradjon, a mentalhygienet is megcsináltam.

Évekkel utána, egy reggel leültem a gépem mellé, s kinyomtattam az üres tenyereket és arra rajzoltam, sok oldalt, amiket, azon a napon egy ülő helyemben, egy ritmusban rajzoltam, nyomtattam, rajzoltam, ami akkor állt össze, amit azóta már sorsképletnek nevezek, azt a.

Julamami Magyarosan Agyalósa jelnvelvnek neveztem el, amivel leolvastam a tenyereket, s azáltal is oktatom, a feltaláltamat, megtanulható, viszont mindenki a saját szavaival, mondja amikor, a Tenyér – térképeket, a 20 óra elvégzése után már, a családjában leolvassa.

Mindennek megvan a maga ideje és helye, ez nem könnyű oktatási anyag, utána be is szükséges érnie, s mivel julamami védjegyes, hát úgy 80 – 100 óra szükséges ahhoz, hogy teljes rálátással olvassa le a Tenyér – térképeket,a családján kívüli helyzetekben.

Mindenkit figyelmeztetek az oktatásom idején, hogy amíg nem mondom, hogy elkezdheti leolvasni a tenyereket, addig nagy vakmerőség lenne, belevágni abba, hogy azt a személyes jelenlétem nélkül, egyedül leolvassa, azt a.

Tisztelettel élj, hogy a saját idődben magad is tisztelhető legyél. julamami védjegy

Az a gondolkodó agyam szüleménye, a nagyon sok tapasztalatom által állt össze a tudásom, egyedül magam találtam fel és rajzoltam meg összefüggésében, nem engedem meg, hogy továbbadja ezt a tudást bárki, azt a.

Hiszen ha eljön az ideje, ezt magam akarom, megfelelő hozzáértővel eladni, ez a szellemi termékem, a szellemi tőkém, a gondolkodó agyam által összefüggésében megrajzolt vagyonom, amiből megfelelő szinten, majd jólétet kívánok teremteni, nem kívánom ingyenesen továbbadni.

Amit a velem szemben ülő nagyon sok ember folyamatosan és régóta hitelesített, amikor megtiszteltek és megint leültek velem szemben, elmondták, hogy mennyi mindennel szembesültek már azóta, amit előtte mondtam el, a Tenyér – térképeiket leolvasva számukra.

S azóta volt, hogy naponta, hetente, rajzoltam meg összefüggésében, az arra igényes emberek azt is hitelesítették már, a többit majd akkor rajzolom meg, ha megint a gondolataimban ott lesznek, azok a már megrajzolható képletek is összefüggésében.

Nem adom fel, túl sok idő telt el a várakoztatásban, s nagyon hozzászoktak tán, hogy bármit megtehetnek, elvehetnek, plagizálhatnak, lemásolhatnak, s nem tudtam tenni ellene semmit sem, azt a.

Sok évig, a lehetőség hiányában voltam, túléltem és még van egy hely, az utcánkban, ahol tanácsadóként vagyok, Heringes Árpádné ev. hivatalos nevemen, a google által, mások háza az, sosem volt közöm ahhoz, sem a tanácsadáshoz már sok éve nincs közöm, megírtam néhányszor a google, de hiába minden, csak körbejárok, nem törlik le onnan, azt a. Ha tisztelettel mondod, julamamivédjegyöreganyám, azt is jól hallom ám. Paksról a Hergál Házból szeretettel.

2026.06.29. https://julamami.com, julamamivédjegyöreganyám Úgy 30 kultúra van jelen szerintem, a Hazánkban láthatóan, a kicsilányból serdülő leányka, nagylány, felnőtt nő, vagy ha hozott hozzá hát felnőtt hölgy lehet.

Asszony, asszonyság, nagyasszony, nagyságos asszony, kegyelmes asszony és még bizonyára van több megszólítási forma is, én maradnék a serdülő, fiatal nő, hölgy, asszonynál.

Ha időben van minden és meg is tudja oldani mindazt, a saját idejében, asszonnyá válik, aminek van felelőssége ám bőségesen.

Viszont felnőni nem tud a feladatához, ha nem éli meg mindazokat, amik ahhoz szükségesek, hogy felelős asszony legyen belőle, aki tudja, hogy a férfi más feladatra született, mint az asszony maga.

A férfi persze csupán szerintem, az Isten után az első, nem azt hozta feladatnak amit a nő, a nő se nem előtte, sem nem utána, mellette tud jól felfejlődni ahhoz, hogy betöltse a családján belül az asszony feladatait.

Hiszen szerintem feladatból van bőségesen, azt gondolja a férfi, hogy neki fontos nőre van szüksége, a nő meg nem tudja, hogy a férfi számára fontosnak kellene lennie.

Belekerülhetne oda ahova az beleillene, hogy hétköznapi módon tudjon róla, akár minden leányka, ha azt szeretné, hogy tisztelje őt  az udvarlója, hát annak előzményeként már tisztelnie lenne szükséges önmagát. Heringes Árpádné tudományos prevenciós a megelőzésért, egyéni vállalkozóként, Paksról a Hergál Házból szeretettel, H.Nagy júlia sok évig, s egy idő után már párhuzamosan julamami védjegy is, s mostanra julamamivédjegyöreganyám.

2026.06.27. https://julamami.com, julamamivédjegyöreganyám

Általános műveltséget növelő / Tenyérolvasó/. julamami védjegy, oktatésom.

A tájékoztatásom 09.00 14.00 óra között a +36302470589 telefonomon.

Tudod-e, hogy mit hoztál, s meddig mehetsz el, az életed minőségéről a sorsodnak a jó minőségére váltva, a belső kontrollod határait felismered-e, azt a.

S megérted-e azt, hogy másoknak is van saját sorsa, családon belül is, ami nem egyezik meg teljesen a többiekével, s különbözők a generációs feladataik,  most már családon belül is.

Szükség van a hiteles embereknek a tudására, s abból megtanulva és mindenben az ahhoz igazított, magad szerint is jó életformára történő rálátásodra, azt a.

S arra is, hogy minden megváltozott mostanra, s az ahhoz elég jól alkalmazkodásra, s mindazokban,  legalább a tájékozottságnak a szintjén történő elismerésére.  Heringes Árpádné a hivatalos nevem, tudományos prevenciós a megelőzésért egyéni vállalkozóként, Paksról a Hergál Házból szeretettel. H.Nagy Júlia sok évig, 2010. évtől julamami védjegy, az ellopott igazolványaim miatt is, mostanra korosodva julamamivédjegyöreganyám.

 

2026.04.19. https://julamami.com julamamivédjegyöreganyám

2026.03.31. https://julamami.com Ha tiszteltél amikor H.Nagy Júlia nevet mondtál, most korosodóként már nyugodtan, szólíts úgy, julamamivédjegyöreganyám. Van ami annyit árt, ha a hamisban tálalták számodra és találtad meg könnyebb megoldásként magadnak, hát azt más nem tudja jól megoldani.

Se számodra és sem az érintődő következőkre nem lehet hatástalanítani, se úgy, mint ha nem történt volna semmi, életszerűvé tenni, magad is úgy tudod megoldani, hogy szembesít vele a saját lelkiismereted, azt szükséges átélned.

S azt is felszínre jön tán, amit akkor, amikor a könnyű megoldást választottad helyette, nem gondoltál volna, hogy nem maradhat ki az életedből megoldás nélkül, viszont ha már tudod azt is, hogyan oldhatod meg, úgy, hogy ne sérüljön bele senki sem, azt nagyon meg fogod a továbbiakban becsülni, persze csupán szerintem.

A sok – sok tapasztalatom a hivatásomat gyakorolva, azt mutatta, hogy át nem hárítható és annak a megélése nélkül, csak a hiányt fokozó hatása van, emberesednek az érintettek, a maga módján mindenki és a saját szintjén és általa, nem lehet elodázni se, viszont van aki, addigra már fel tudott készülni, már bocsánat. Heringes Árpádné tudományos prevenciós a megelőzésért, egyéni vállalkozóként. Paksról a Hergál Házból szeretettel.

2026.03.17. https://julamami.com julamamivédjegyöreganyám
Ah, ha úgy alakul, két nagyon különböző kultúrában nevelkedő kerül össze, hát az ami még csak, párkapcsolati próbálkozás, úgy neveztem el, hiszen mire összekerülnek, már mindent szükséges lenne tudnia a másikról, azt a.

Mert, a nagyon különböző hatásoknak a sűrűjében, vagy megmaradnak együtt és párkapcsolatként, vagy hamar szétköltöznek, na meg el ne feledkezzünk arról sem, hogy nem biztos, hogy be tudják látni azt, hogy ha, nagyon másképp működő kultúrában élővel kötik össze az életüket, akkor onnan, hogyan tovább benne maradva.

Ah, meg, azt sem mindenki tudja, vagy tanulja meg, hogyan viselkedjen, amikor belekerül, ha csak átmenetileg is, egy teljesen másképp működő családba, tán minden családtagnak szükséges lenne megtanulnia tolerálni, a hétköznapokat és külön az ünnepnapokat is.

Amikor leolvasom a Tenyereiknek a Térképeit, ott látható minden, ami kevésbé, vagy nagyon különbözik, na meg a férfi és nő szerepe is más ott, szóval van miről beszélnem és a visszajelzések is bőségesen tükrözik, azt.

Amit vagy meg tudnak oldani, vagy remélhetőleg, az Isten is megsegíti őket, hogy igyekezzenek megoldani, ezt persze csupán, a nem kevés, tapasztalatomra hivatkozva írom ide, hogy az érintettek közül, csupán az egyik ember nem képes megoldani. Heringes Árpádné prevenciós ev. a megelőzésért. Paksról a Hergál Házból szeretettel. Ha tisztelettel mondod, julamamivédjegyöreganyám.

2026.02.27. https://julamami.com julamamivédjegyöreganyám A mindenben bizonytalan érzés mögött ott van, az, hogy az Isten adta Népnek nem életszerű minőségében teljesítettek, s ha közben is vétettek, nem ismerték el. S annyiszor változtatnak majd, amíg biztosak benne, hogy az másképp úgy sem lehet.
S vagy tán, hátha elévül az, s majd megváltozik közben úgy is minden. S utána már nem kell felelősnek lennie, hiszen többszörösen lett megváltoztatva, ahogy adta a kénye – kedve, vagy éppen az álmainakanetovábbjai szerint élünk. Hát már nem számít az, hogy embernek születtünk, rólunk nem szól semmi már, lesz ahogy lesz, na nyavajogjál, ez lesz a szabály tán. Persze bocsánatot is kérek a saját védelmemben, na meg a julamami védjegyért is. Heringes Árpádné ev. prevenciós a megelőzésért. Paksról a Hergál Házból szeretettel.

2026.02.16. https://julamami.com julamamivédjegyöreganyám
Meglepő és egyben a boldogulásnak az energiáját is felismerő volt az számomra, amikor megláttam, a nagyon különböző sorsokat a párkapcsolatoknál a tenyereiknek a térképein.

Suba – guba nem jöhetett szóba és már régóta, csupán nem figyeltek fel a hatásokra a családokban, s még mindig nagyon erősen ragaszkodnak a megszokottakhoz, nem változtatnak.

Viszont azt sem hajlandók tudomásul venni, hogy közben minden változott és azáltal megrekedést okozhattak a gondolkodásuk által, a tehetségüket felismerő és a náluk már fejlődőképesebb családtagjaiknak, már bocsánat.

Nagyon sok embernek a tenyereit olvashattam le, most már a 32. év
annak is, hogy szinte napi gyakorlatban van a fejlődési és a feltaláltamnak a fejlesztési lehetősége számomra.

Akkor is, ha úgy tűnik, hogy be vagyok határolva és bizony, be vagyok határolva, mert azokat a szolgáltatásokat nem tudom igénybe venni, amiknek a díjai, nem az én aprópénzes nyugdíjamra vannak szabva.

Az elért szentemhez képest, nagyon alacsony szinten élem azt amit lehet nekem, van családom és tisztelet és szeretet egymás iránt bőségesen, köszönöm az Istennek is.

Viszont, nem engedhetem meg azt, hogy ők állják az én költségeimet,
hiszen akkor hova lenne az önbecsülésem, a könyveim által nem lett sikerem, se nem jár jogdíj semmi után nekem.

Az emberséges és szakmai tudásom és a Julamami Magyarosan Agyalósa jelnyelv, amit alkalmazni még csupán én magam tudom, na az adja már 16. éve az emberséges és a szakmai tartásomat.

Azon vagyok, hogy megtartsam az önbecsülésemet, azon a szinten ahova 1999.évben elértem és megajánlott, kitűnő megajánlott diplomát ajánlottak meg és fogadtam el, egy arra akkor a legalkalmasabb Nemzetközi és magyarországi Akadémián, amit el is fogadtam.

A megingott egészségem miatt mentem akkor el oda, s hallgattam meg, a
valóban nagy tudással rendelkezőket, hiszen akkor már nagyon sok ember ült velem szemben.

S azzal is ott és az akkori tudásomért tiszteltek meg, hogy a
kettőből az egyikben a nagy tudással rendelkezőket hallgathattam, a másikban meg azt, amit már akkor tudtam egy ideig még nem ütötte fel az irigység a fejét, oktathattam, köszönöm.

Az akkor még ott volt a helyszíne a Tenyér – térképolvasásnak és annak az oktatásának és megfelelt és jól, annak a helyszínének, ahova a nagyon sok ember bejelentkezve érkezett, Paksra a Hergál Házba érkezésükkel.

Onnan írom és történik a telefonos szolgáltatásom most is, a google nehezen érti, hogy otthonról szolgáltatok, mint Heringes Árpádné prevenciós ev. és nem tanácsadó, sem nem a szomszéd házból történik a szolgáltatásom.

Szeretettel vagyok, hiszen kiszeretni az emberekből nem tudok, ha elrugaszkodnak nagyon, a tisztelettel már elgondolkodtató, julamami védjegy öreganíyám.

2025.09.25. Persze csupán szerintem. Ha mindig ugyanazt mondod és ha nincs elég érdeklődő ahhoz, akkor majd a hangodat is megnyomod, s ha az sem válik be majd az ahhoz jól kitalált már divatosított szavakkal nyomatékosítod.

S ha az sem elég hatásos, hát majd azt kezded el alázni, ahol az Isten adta Nép, a hiteles megoldást kezdi keresni. Tanulj, hogy fejlődni legyél képes ahhoz ami most van, hiszen neve sincs állapotban vergődik az Isten adta Nép tömege, az ígéretektől még nem lesz boldogulási lehetősége.

A sokszor sokféle módokon megfogalmazott, erősen félreérthető megfogalmazásban s csupán önmagukért tett és állítólagos jóléthez jutáshoz, se munkával, sem a feltaláltjával nincs lehetősége a jóléthez itt most, ne zavarják azzal azt a.

Na meg, ugyan kit érdekel az, ha nincs meg a kellő hazaszeretet ott, hát nem juthat be a köztudatba, a valóságnak megfelelő minőségben, mint a saját maga általi alkotásával, nem lehet eszköze ahhoz, hogy valaki felvállalja azt, hogy már nagy szükség lenne és régóta arra a tudásra.

Lehetne az a mindenek mostani alapja, hogy a két talpa megálljon rajta, legyen azon érzése, hogy talaj van a talpai alatt, a saját Hazánkban, mint az Isten adta Nép, vagy már a sarja, hiszen láthatóvá téve nincsen az a pakliban, megtervezetten engedélyezve, szerintem. Heringes Árpádné prevenciós Tenyér – térképolvasó és oktató Paksról a Hergál Házból szeretettel, ha tisztelettel mondod, a julamami védjegy öreganyám.

2025.09.13. Van a sors és a generációs feladat, ami mind – mind más és más időben történik a megoldás is, tehát nem lehet sablonosan megoldani akarni, mert minden másképp van és hat a másik emberre, akkor is, ha egy család tagjai.

Amikor már le tudod olvasni a saját tenyered, az azt is jelenti, hogy a saját legjobb szinteden éled meg a sorsodat, s döntesz amikor azt jónak tartod és már magad szerint teszed. Nem ártok se nem bántok, magamra is jól vigyázok, korosodva már én magam is a tehetségemből lett hivatásom vagyok.

Ha kérdeznek és van dolgom azzal, válaszolok, nem véleményezek, s ha azt észlelem, hogy nem tartottak tiszteletben, hát tovább is lépek.

Nem tartozom se ide, sem oda, tartozom a bejelentkezőhöz és akkor éppen oda, egyéni vállalkozóként gyakorlom a hivatásomat. Ha tisztelettel mondod, a julamamivédjegy öreganyám.

2025.09.11. Heringes Árpádné Tenyér – térképolvasó és oktatása, prevenciós a végzettségem most 26. éve gyakorlom, a megelőzésben hoztam a tehetségem, amit a nagyon sok engem megtisztelő és Paksra utazó embereknek és az elém nyújtott nyitott tenyereiknek köszönhetően, a 31. év alatt történő, azokat leolvasásom után, lett általuk hitelesítve. Tájékoztatom 09.00 és 14.00 óra között a +36302470589 telefonom és heringesa1@gmail.com által. Ha tisztelettel mondja a julamami védjegyöreganyám. Her velem jó öreg bocsánatot kérek, s annyiszor tartsál ki mellettem, ahányszor az oda illik éppen, ne hagyjál el engem ebben a meg sem nevezhetőben. julamami védjegy

https://julamami.com, az egyedüli julamami védjegy, 2010. évtől van a nevemen, Heringes Árpádné nemzetközi és magyaroszági, tudományos, prevenciós és parapszichológus, 75 éves egyéni vállalkozó. Tenyér – térképolvasó és oktató. julamami.com a julamami védjegy.