Legalább ne árts, kérlek senkit se bánts, magadra is jól vigyázz,
hiszen senkit sem pótolhat most se, érdemben senki más, hinnye.
Természetes lett számomra, hogy bocsánatot kérjek előre. Azt is
értem már mások miért nem képesek bocsánatot kérni. Ha egy
a számukra még elérhetetlent, a nem sorsszerű anyagi
síkot érték el.
Figyelj rá
emberséges,
a nagy erős hatások
el ne gyengítsék benned.
A szerintem, legfőbb értékedet,
az emberségedet, a méltóságodat, a
belső tartásodat, a lelkes, szíves, gondolkodó
énedet, a másik látásmóddal, a belső kontrollodat.
Keresem a szótáramban a megfelelő szavakat, hogy
ki nem mondjak, le ne írjak olyat, ami a tájékozatlanságommal
a fontosakat irritálná, Isten óvjon mindazoktól, akik győzni akarnak.
Hiszen nekem nincs másom csak a tengernyi gyakorlati tapasztalat,
ami által le és megrajzoltam, mindazokat, amik a helyére tudják tenni
azokat is, akik eltértek ugyan az emberséges létüktől, de csak kicsit.
Kinek mennyi a kicsi és mennyi az, ami elégedetté teheti, hinnye.
Fordítva is látom a világát, mint egy tükröt tartom oda, akik,
bejelentkeznek, megtisztelnek és megérkeznek ide.
Hiszen az egyik oldalukat ismerik jól,
vannak akik abban sikeresek.
A számukra ismeretlent
tanulják meg, serényen.
Izlik a tudás, akkor, ha
már elég érettek arra,
hogy megmentsék
önmagukat, hinnye.
Helyettük semmit
nem tudok tenni,
fontos ahhoz beérni.
A másik oldalat is átlátni,
hiszen két oldalunk van,
jó az, ha tudja az ember.
Van még valami fontos,
amit neki szánt az Isten,
tanulja meg, mert azt,
másoknak szánta a
sikeres sorsukhoz.
Bocsánatot is kérek
azonnal most, talán értik,
nem másért, csak azért, hogy
értsem, miért nem lehet úgy, hogy
valaki megtanulja nálam, tőlem.
Ne mondja ki előre, hogy nem,
valamiért azt érzem, fontos
lenne tudnia azt amit
feltaláltam és
megrajzoltam.
Sok emberen
segíthetne, még
megelőzésben, hinnye.
Lehetne esetleg, azután mondani,
hogy nincs szüksége rá az embereknek, ha
megkérdeztek közülük, többeket, akik elvégezték ezt.
Tudták-e hasznosítani abban, amiben éppen időztek, vagy
tervezhettek-e ennek a tudásnak a birtokában, mást is.
Olyat, amire addig még nem is gondolhattak, hogy
értően átlátják majd a döntéseiket, hinnye.
Tudom, hogy felelős vagyok magamért,
teszem is a dolgomat serényen.
Csupán annyi a gátja ennek,
hogy nem értem, ha ide
teremtettem egész
életemben.
Miért nem
felelőse annak
senki se, hogy azt
sem tudják, a saját
szülőhelyemen, milyen
fontosakat találtam fel.
Ugyan felfogták-e a döntők,
hogy esélytelenné lettem,
nem tudom pénzzé tenni
a tudásomat. Ah, ha ahhoz
a megfelelő lehetőségem
nekem nincsen meg, a saját
szülőhelyemen sincsen, hát a
Hazámban, hogy lenne esélyem.
Gondoltam hát egy talán megoldhatót,
Brüsszelért kiáltok, hátha vannak ott
megfelelően jó megoldások. Hiszen nem
tartozom se ide, sem oda, tartozom hát az
oktatásomért érkezőkhöz, éppen oda.
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet,
nem harcolnék, sem veled, melletted se
ellened. Feltaláltam valami szerintem fontosat,
amit oktatnék, a nevelésben is segíthetne, hinnye.
Csupán egy emberséges, döntőképes lenne szükséges, ah.
Aki átlátva összefüggésében, rányomná a megvételére azt amivel,
megpecsételné, a helyére tenné, hinnye. A bizonytalanság érzése
helyett, a megfelelő jól megérdemelt összegért megvenné tőlem.
Sem az üzlethez nem értek, se nem láthatok rá a működésére
annak, ahova fordulhatnék érdemben, a megalázó
helyzetekre nincsen már, higgyék el szükségem.
Emberesedek anélkül is naponta hatásosan.
A tartásom, az emberi méltóságom,
szükséges ahhoz, hogy oktassam,
nevelődök én magam is rendesen.
Elcserélném a jól megérdemelt jó
életemre, az alázatot megtartanám.
Az már a sajátom, elég, ha kívűlről látom,
Isten óvjon, hogy a divatos csak pénzes felé
vegyem az irányt, hiszen, nem látni már mást.
Csak a loholást, kapkodást, a félmegoldást,
a váltást, meg a változást. Csak nézek ki
a fejemből, hol van az alapja, hol az
eleje, mi lesz annak a gyümölcse.
Ha a talpak alatt talaj nincsen.
Ki, kinek számol be, mi lett az
eredménye az addigiaknak,
az emberek ahhoz, milyen
módon viszonyultak, hinnye.
Jobban éltek-e tőle, jól érzik-e
magukat az újabb helyzetben.
El tudtak-e számolni a múltjukkal,
a napi megoldásokban, a feloldásokkal,
ugyan, hogyan vannak, értik-e a miértet.
Vagy más dolguk nincsen, mint azt figyelni,
most éppen merre van az előre és az amiben
benne vannak, ugyan végigvihető-e, hinnye.
A jó öreg bocsánatot kérek, itt van, íme.
Az összefüggésében látó igényesekre
várok, ha értik, hogy mit kérek ezzel.
Tartás, méltóság, összefüggésében
látni az egészet. Mindenkinek jót
tenne, aki már érti, hiányos az ő
sorsa, generációs feladata, azt a.
Tudom senki sem tökéletes, na
meg azt is, van az Isten.
Kellemes időtöltést,
minden jóra, szépre
igényes embernek,
azt a, hinnye.

